Az ELTE PPK Ember-Környezet Tranzakció Intézete a média bevonásával nagyszabású felmérésbe fogott 2021 legelején, hogy megvizsgálja, vajon hogyan éreznek és gondolkodnak a magyarok az éghajlatváltozással kapcsolatban. Én a generációs különbségeket vizsgáltam, melynek elemzéséhez egy 7616 elemű, 2021. januárja és márciusa között gyűjtött adatbázist használtam fel. Az adatgyűjtés több forrásból táplálkozott. Az adatok legnagyobb része (7101 adat) egy országos felmérésből érkezett, 18 éven felüli felnőttek köréből. A másik része pedig középiskolások, illetve az ő szüleik bevonásával jött létre (összesen 515 fő, ebből 366 diák, 149 szülő), ahonnan 112 szülő-gyerek páros volt kialakítható. Itt most csak a tanulmány egy része olvasható, de a teljes elérhető az ELTE PPK Könyvtárában, vagy elkérhető tőlem.
ELŐSZÓ
A klímaváltozás napjaink egyik legégetőbb problémája, amelynek kialakulásában az emberi tényező meghatározó (Intergovernmental Panel on Climate Change, 2013). Az egyes háztartások fogyasztási és életmódbeli szokásainak megváltoztatása jelentős mértékben hozzájárulhat a globális felmelegedés hatásainak mérsékléséhez (Swim et al., 2010). A klímaváltozással szembeni harc során kulcsfontosságú megérteni, hogy mi ösztönzi az embereket a környezettudatos cselekvésre.
Számomra a környezet védelme, a természet szeretete meghatározó az életemben. Ennek köszönhetően lettem geográfus 2004-en, majd városklimatológiából írtam a doktori disszertációm 2008-ban. Szingapúrba kerültem egy MIT kutatóintézetbe, ahol a kutatás ígéretes volt, jó eredményekkel – ám a döntéshozók mit sem foglalkoztak vele. Szélmalomharcnak éltem meg ezt a folyamatot: hiába a sok munka, az eredményeinktől nem lett jobb az emberek élete. Elhagytam a kutatói pályát, a későbbiekben már csak a földrajz tanításával – ezen belül is legszívesebben a környezetvédelmi kérdésekkel – foglalkozom.
Nem egyszer hallottam az érvet a diákjaimtól: „Semmi sem változik azzal, hogy ha én nem dobom ki a műanyag palackot – hisz van még közel 8 milliárd ember rajtam kívül”. Ekkor mindig megkérdezem tőlük: „És ha majdnem mind a 8 milliárd épp így gondolja? Ha nem egy palackot dob ki, hanem kettőt vagy hármat: az hány palack összesen naponta? És mennyi az egy évben?”
Fontosnak tartom, hogy érezzék, ők is számítanak, az ő döntéseiknek is van súlya – hogy ha felismerik, hogy egyrészt a saját életükért saját maguk a felelősek, másrészt, hogy a legkülönbözőbb módon, aktívan részt vesznek a környezetük alakításában, és a felmerülő problémákat együtt oldhatják meg. Talán egyszer ők is döntéshozók lesznek.
Elnézve a klímatüntetéseket, illetve, hogy kik kapcsolják le maguk után a villanyt, vagy kik dobják ki az ételt, felmerült bennem a kérdés, vajon a klímatüntetéseken hangosabb fiatalabb korosztály vagy a háttérben takarékoskodó idősebbek lehetnek a környezetkímélőbbek ténylegesen. És vajon az együtt élők mennyiben hatnak egymásra? Takarékoskodó szülőknek takarékosabbak a gyermekeik is?
Az életkor fontosságát szemlélteti, hogy az American Psychological Association a globális klímaváltozás pszichológiai összefüggéséről készült jelentésében az életkort fogalmilag releváns változónak tekinti. Meghatározták például a környezeti generációs amnézia fogalmát, mint „az egészséges ökoszisztémát alkotó részek ismeretének fokozatos elvesztését, mivel minden generáció a környezet degradációjának új szintjét tapasztalja alapként, amelyhez képest a változásokat értékeli” (Swim et al., 2010, 45. oldal).
Vajon mi milyen „alapot” hagyunk a következő generációnak?
(A teljes tanulmány elérhető az ELTE PPK Könyvtárában, vagy elkérhető tőlem. Megjegyzés a továbbiakhoz: az 1-es csoport a tizenéveseket, a 2-es a huszonéveseket, a 3-as a harmincasokat, 4-es a negyveneseket, 5-ös ötveneseket, 6-os a hatvanasokat, 7-es pedig a 70 és afelettieket jelenti.)
5. MEGVITATÁS, KÖVETKEZTETÉSEK
5.1. Környezettudatos viselkedés
Társadalmi különbségek fedezhetők fel a demográfiai eredmények alapján. Úgy tűnik, hogy a lakhely és az anyagi helyzet befolyással van a környezettudatos viselkedésre. A természetes lakókörnyezet pozitívan hat a környezettudatos viselkedésre, hisz a falvakban élők érték el a legmagasabb pontokat. Ők talán közvetlenebbül érzik a természetben bekövetkezett változásokat az elmúlt évtizedekben, például a tél vagy az áradások hiányát. Emellett közvetlenebbnek is élhetik meg a kapcsolatot, tetteik hatását direktebben tapasztalják, illetve nagyobb valószínűséggel végeznek tevékenységeket a szabadban (Wiernik et al., 2012). Az anyagi helyzet gyengülése a környezettudatos viselkedést növeli (Brechin és Kempton, 1994; Dunlap és Mertig, 1995; Brechin, 1999). Ennek hátterében állhat az a nyertes-nyertes szituáció, amire Strife (2010) rámutatott. A takarékossággal jól jár az egyén anyagilag, de a környezeti erőforrások is.
A környezettudatos viselkedés összpontszáma maximálisan 81 pont lehetett, de a kutatásban résztvevők áltagosan 53 pontot értek el. A legfiatalabb korosztálynál a legalacsonyabb (50,5), a legmagasabb pedig a legidősebbeknél (55,3). Az összpontszámok tekintetében látható egy trend, miszerint az összpontszámok a fiatalabb korosztálytól az idősebbek felé növekszik, ez alól csak a húszas éveikben járók a kivételek, ők 0,2 ponttal jobban teljesítettek, mint az átlag (9. ábra, II. melléklet) - a pontszámuk az ötvenes és hatvanas korcsoport közé esik.
Ezt a látható különbséget, trendet, két irányból is meg lehet közelíteni: az öregedési és generációs hatás felől. Az öregedési hatás lehet, hogy a személyiség jellemzők a korral változnak, az idősebbek általában lelkiismeretesebbek (Roberts et al., 2006), lelkiismeretesebben viszonyulnak értékeikhez és takarékosabbak a tetteikben (Smola és Sutton, 2002). A takarékosság, a kontroll szerintem az élettapasztalat eredménye, hiszen az egyén az évtizedek során már megélhetett több gazdasági válságot, illetve személyes pénzügyi nehézséget, ami arra sarkallja, hogy jobban óvja értékeit.
A másik megközelítés pedig a generációs hatást tartja szem előtt. A felmérésben részvevők közül a legidősebbek 1932-ben, míg a legfiatalabbak 2006-ban születtek. Mennyit változott a világ 74 év alatt? A harmincas években még egy olyan világba érkeztek, ahol nem volt műanyag (hiszen az csak az 1950-es években terjedt el), alig volt autó, repülő, elektromosság sem minden háztartásban. Egy csendesebb, természetesebb világot ismerhettek meg. Minél idősebb az ember, annál inkább látja a változásokat a világban: a megismert alap folyamatosan változik, mint ahogyan a generációs amnézia rámutat (Swim et al., 2010) - emiatt a különbég is egyre nagyobb és látványosabb az évtizedek múlása során.
A harmincas években még 2 milliárdan éltek a Földön, ma négyszer annyian. Közel 8 milliárd ember ellátásához a Föld erőforrásait sokkal inkább igénybe kell venni. És ha ez még nem lenne elég megterhelő, a mai embernek sokkal magasabbak az igényei, sokkal több személyes tárggyal rendelkeznek, mint korábban. Olyan ez, mint egy spirál: minél többen vagyunk, annál nagyobb a harc a megélhetésért, hisz több a konkurencia, és ennél fogva még inkább a fogyasztásra ösztönöznek. Eközben pedig a bolygót kizsákmányoljuk, és hulladékkal borítjuk be.
Ezzel a Hipotézis 2-t, miszerint az életkor előrehaladtával nő a tényleges környezettudatos viselkedés, tehát az idősebbek környezettudatosabban viselkednek, mint a fiatalok, megtartom.
A Hipotézis 2 megtartása egyben azt is jelenti, hogy el kell vetnünk a Hipotézis 1-et? Miszerint az életkor előrehaladtával csökken a tényleges környezettudatos viselkedés, tehát az fiatalabbak környezettudatosabban viselkednek, mint az idősebbek. Bár a Hipotézis 1-et elvetem, de az mégsem annyira egyértelmű, mégpedig a húszas éveikben járók miatt. Vajon miért törik meg a trendet? Miért kaphattak az átlagnál magasabb pontszámot?
Ha nem törnék meg a trendet, átlag alatti pontszámmal kellene rendelkezniük. Megvizsgáltam, mely kérdésekben teljesítettek jobban. A legmagasabb pontszámokat kapták az összes csoport közül, a tej- és tojásfogyasztást, az autóhasználatot, illetve a környezetvédelmi tüntetéseken való részvételt felmérő kérdések esetében. És második legjobb pontszámot az újrahasználható táska, a húsfogyasztás, valamint a ruhavásárlás terén. Azonban második leggyengébb pontokat kapták az otthoni és nyilvános szelektív szemétgyűjtés, az ételmaradék felhasználása, a nyaralás, a vízfogyasztás és a környezetszennyező cégek termékeiről szóló témák kapcsán.
Engem ez a csoport nagyon elgondolkoztat. Látom benne azt az ellentmondást, amit én a fiatalabb korosztály részéről általában tapasztalok. Van benne tudatosság, de nemtörődömség is. Részt vesznek klímatüntetésen, hangot adnak ennek a problémának – ami nagyon jó, kell, hogy ez a téma napirenden legyen. Ugyanakkor sokszor az idősebb generációt hibáztatják, miközben ők kevésbé figyelnek oda aktuálisan a szelektív szemétgyűjtésre, az ételmaradék felhasználására, a vízfogyasztásra – vagy kevésbé bojkottálják a környezetszennyező cégek termékeit. A ruhavásárlás, az autóhasználat, a hús-, illetve tej- és tojásfogyasztás szorosan kapcsolódik az egyén anyagi helyzetéhez, és az önálló életüket éppen megkezdő huszonévesek ebben nem állnak jól. Mindemellett ezekben lehet tudatosság is, hiszen az újrahasználható táskához is szükség van rá. Azonban ez a tudatosság mégsem jelenik meg a szelektív szemétgyűjtés terén, pedig van hozzá környezettudatos magatartást segítő, államilag kiépített infrastruktúra.
Ez a hozzáállás részükről a következők fényében még inkább meglepő. A legelső környezettudatos viselkedésre vonatkozó kérdés az online kérdőívben a demográfiai kérdések után közvetlenül következett, így a megelőző oldalra kerülve, elkülönülve a többi kérdéstől – nem befolyásolva általuk. Erre nyitottan lehet válaszolni, bármilyen hosszan. A 6983 válaszból 5278-ban szerepelt a szelektív hulladékgyűjtés, tehát 75% megteszi ezt. Szerintem ez egy nagyon fontos szám, ugyanis Magyarországon a szelektív hulladékgyűjtés viszonylag újkeletű, a háztartási hulladékot 10-15 éve lehet külön gyűjteni. Ha van környezettudatos magatartást segítő infrastruktúra (Martinsson és Lundqvist, 2010), nem kerül nagy erőfeszítésbe a szelektált gyűjtés, nem kell messzire vinni a hulladékot, akkor az emberek többsége megteszi ezt a lépést a környezetéért.
A következő két kérdés, a K2 és K3, épp a szeletív hulladékgyűjtést vizsgálja, az első nyilvános helyen, míg a második otthon. Nyilvános helyen „gyakran”, míg otthon „szinte mindig” szelektíven válogatják a szemetet. A válaszadók 92%-a gyűjti otthon szelektíven a szemetet! Ha az állam biztosítja a szelektív elszállítást, a legtöbb ember megteszi azt a lépést, hogy otthon külön zsákba tegye a hulladékot, hisz ez nem igényel nagy idő és energia-befektetést. A két kérdés pontszámában minden csoportban 0,5 pont körüli az eltérés az otthoni gyűjtés javára (3. táblázat, I. melléklet). Ennyit jelenthet az elérhetőség a szelektálásra. Mivel nyilvános helyen nincs mindenütt szelektív gyűjtésre lehetőség, ez már több energia és időbefektetéssel jár az egyénnek. Nyilvános helyen a legkevesebb pontszámot a legfiatalabbak kapták, és az ötvenes éveikben járók a legtöbbet – bár éppen csak megelőzve a negyvenes korosztályt. Az utóbbiak érték el a legmagasabb pontszámot az otthoni szelektív hulladékgyűjtésben, és itt is a tizenéves korosztály a legalacsonyabbat. Rajtuk kívül negatív irányban tér el még a 2-es mindkét helyzetben, illetve még a 6-os és 7-es korosztály nyilvános helyen. Emiatt azt is mondhatnám, hogy a 4-es és 5-ös csoport kiemelkedik a többi közül. Szignifikánsan több csoport is megkülönböztethető, nyilvános helyen az 1-es csoport az összestől különbözik (2. ábra; 4. táblázat, I. melléklet). Ezért talán nem is meglepő, hogy a szülő-diák pároknál is azt találtam mindkét esetben, hogy a két csoport között szignifikáns különbség van – hiába a közös háztartás (5. táblázat, I. melléklet). Mivel a Hipotézis 3 szerint a közös háztartásban élőknek hasonló a tényleges környezettudatos viselkedése, ami megmutatkozik az otthoni szelektív szemétgyűjtésben is, ezért a H3a-t elvetem.
Ma a világon az egyik legnagyobb problémát a műanyag okozza, ezen belül is az egyszer használatos termékek. Ezek közül kiemelkednek a műanyag zacskók, mint az „eldobható” fogyasztási kultúra szimbólumai. Eltérő politikákat alkalmaznak a kormányok, adókkal, tiltásokkal próbálják visszafogni a használatát (Ritch et al., 2009). Míg Szingapúrban a vásárlás összegéből vonnak le néhány centet, addig Magyarországon fizetni kell érte. Ebben az ázsiai országban mindent dupla zacskóba tesznek, és furcsán néznek a vásárlóra, ha nem kér táskát – mintha épp azzal a jelentéktelen 10 centtel szeretne jobban járni. Ez nem ösztönző. Ha már fizetni kell érte, az más megközelítést igényel – miért fizessek valamiért, ami tudom, hogy káros a környezetnek és nekem is?
Az újrahasználható táskával kapcsolatos kérdésben (K5) a húszas és harmincas korosztály szerezte a legtöbb pontot (3. táblázat, I. melléklet). Az összes válaszadó átlaga szerint „gyakran” használnak újrahasználható táskákat, amikor élelmiszerboltba mennek. Ez kérdés kapott a második legmagasabb pontszámot az összes kérdés közül, csak az otthoni szelektív szemétgyűjtés előzi meg. Negatívan az átlagtól az 1-es, 5-ös, 6-os és 7-es csoport tér el, legkevesebb pontot a legfiatalabbak kaptak. A 2-es, 3-as és 4-es csoport egymáshoz hasonló, ám a többitől szignifikánsan megkülönböztethető (2. ábra; 4. táblázat, I. melléklet). Szignifikáns különbséget találtam a diákok és szüleik csoportjában is (5. táblázat, I. melléklet). Itt persze felmerül, hogy ki végzi a bevásárlást a család számára, ami valószínűsíthető, hogy a szülő dolga, aki odafigyel erre. De vajon a hetven felettiek sem maguknak vásárolnak? Hiszen ők majdnem azonos pontszámot kaptak, mint a tizenévesek. Ha nem ők vásárolnak, meglehet, hogy nincsenek kialakult szokásaik ehhez (Dahlstrand és Biel, 2006).
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) becslései szerint a világon előállított összes élelmiszer 32%-a elpazarolt. Ez a súlyon alapuló becslés. Kalóriává alakítva a globális élelmiszer-veszteség az összes megtermelt élelmiszer 24%-át teszi ki. Lényegében az embereknek szánt étkezési kalóriából minden negyediket végül nem fogyasztják el (Lipinski et al., 2013). És ez lényegében azt is jelenti, hogy a mezőgazdasági területek egyharmada, egynegyede feleslegesen termel és veszi el a területet a természetes flórától és faunától, és a fogyasztásra lemészárolt állatok egyharmada, egynegyede is kárba vész. Fontos tény, hogy emellett az élelmiszerbőség mellett a világon 690 millió ember éhezik (FAO, 2021).
Az ételmaradék újrahasznosítása, komposztálása (K4) az egyik legkevesebb pontot kapott az összes kérdés közül (3. táblázat, I. melléklet). Itt viszont a legfiatalabbak és a legidősebbek kapták a legmagasabb pontokat. Míg az előző kérdésben a húszas, harmincas korosztály volt az élmezőnyben, ebben a kérdésben az átlaghoz képest negatívan térnek el, az utóbbiak szerezték a legalacsonyabb pontokat. Ez a két csoport egymáshoz hasonló, viszont az összes többitől szignifikánsan megkülönböztethetők (2. ábra; 4. táblázat, I. melléklet). A diákok és szüleik csoportja között nem találtam szignifikáns különbséget (5. táblázat, I. melléklet), ami azt jelenti, hogy megtarthatom a H3b hipotézist miszerint az egy háztartásban élőknek hasonlóak a szokásaik az ételmaradék felhasználása terén.
Vajon, ha állami szinten támogatnák a komposztálást, tehát a szelektív hulladékgyűjtők mellett egy komposztgyűjtő is rendelkezésre állna, mennyiben változna ez a szám? Szerintem a szeletív szemétgyűjtéshez hasonlóan, ezt is többen válogatnák külön, azonban itt nem lehet elmenni amellett, hogy a fogyasztást is csökkenteni kellene. Ez az igény meg is jelenik a változtatandó tételek sorában, ugyanis a felmérésben résztvevők a legnagyobb számban épp ezt választották: „Csak annyi élelmiszert veszek, amennyit biztosan el fogok fogyasztani” Tehát, a probléma tudatosul a háztartás szintjén, hiszen káros az egyénnek (anyagilag) és a környezetnek is.
Globális átlagban az egy főre eső húsfogyasztás körülbelül 20 kilogrammal nőtt 1961 óta; az átlagember 2014-ben körülbelül 43 kilogramm húst fogyasztott évente. Az egy főre eső hús trendjének növekedése azt jelenti, hogy a teljes hústermelés sokkal gyorsabban nőtt, mint a népesség növekedésének üteme. Magyarországon jelenleg a világátlag dupláját fogyasztják, és ez már egy csökkenő trend eredménye, a 1980-as években megközelítette a 120 kg-ot. A tej- és tojásfogyasztás hasonló tendenciát mutat, mint a hús: a tejfogyasztás a 1980-as években meghaladta a 200 kg-ot, ma 190 kg fejenként, míg a világátlag 90 kg. A tojásból évi 14 kg-ot fogyasztunk fejenként, ez volt 22 kg is 35 éve, míg a világon átlagosan 9 kg. A hús-, tej, illetve tojásfogyasztás és az egy főre eső GDP között szoros összefüggés van (FAO, 2021).
Kutatásunk ezt az erőteljes fogyasztást megerősíti, ugyanis a hús, illetve tej és tojás fogyasztására vonatkozó két kérdésnél, K6 és K7, már csak egy kapott alacsonyabb pontszámot az összes kérdés közül, ami pedig a használt ruhák viseléséről szól (3. táblázat, I. melléklet). A legtöbb húst a legfiatalabbak fogyasztják, legkevesebbet pedig a legidősebbek. A tej és tojás esetében is a tizenévesek fogyasztják a legtöbbet, de a huszonévesek a legkevesebbet. Valójában mindkét esetben az 1-es csoport különbözik szignifikánsan a többitől (2. ábra; 4. táblázat, I. melléklet). A diákok a szüleik csoportjától húsfogyasztásban szignifikánsan különböznek, azonban a tejfogyasztásban nem (5. táblázat, I. melléklet). Emiatt a húsfogyasztásra vonatkozó H3d hipotézist elvetem, azonban a tej- és tojásfogyasztásra vonatkozó H3e hipotézist megtartom.
Míg az előző témák viszonylag könnyebben alakíthatóak a tudatosítás által, ha van hozzá kiépített rendszer (szelektív gyűjtők, újrahasználható táska), addig a hús-, tej- és tojásfogyasztás témája szerintem sokkal nehezebben formálható. Az élelmiszerfogyasztás a kultúrában gyökerezik, részét is képezi annak. A külföldre került magyarok sokszor már csak az otthon készült ételeik ízében kapcsolódnak hazájukhoz. Nemzeti ételeinkben mindegyikében van hús, tej vagy tojás - akár együttesen is, mint például a rakott krumpliban. Az ízek összekötnek minket. Hogyan lehet mégis változtatni a „változtathatatlanon”? Erre szerintem a válasz a helyettesítőkben, alternatívákban található meg: növényi tejek és készítmények, vagy például csirkehús a gulyáslevesbe. (1 kg csirkehús esetében az előállítás során 6 kg üvegházhatású gáz kerül az atmoszférába, míg 1 kg marha esetében tízszer annyi, 60 kg (Poore és Nemecek, 2018).)
Helyi (100 km-es körzetből származó) élelmiszereket a válaszadók „közepesen gyakran” fogyasztanak (K8). Ez egy kevésbé megosztó kérdés, a legalacsonyabb pontot a legidősebbek szerezték, a legmagasabbat pedig a legfiatalabbak (3. táblázat, I. melléklet). Szignifikánsan nem lehetett a csoportokat egymástól megkülönböztetni (2. ábra; 4. táblázat, I. melléklet). A diákok válaszai a szüleikéhez igen hasonlók (5. táblázat, I. melléklet), emiatt a H3c hipotézist megtartom, ami szerint a közös háztartásban élőknek közösek a környezettudatos szokásaik. Itt fontos megjegyezni, hogy a kitöltők több mint fele budapesti lakos, ahol minden sarkon van élelmiszerbolt, azonban termelői piacok száma jóval kevesebb és többet kell érte utazni. Egy kisebb városban a piac általában a központban van, az élelmiszer bolt mellett – nem kerül plusz időbe, energiába, hogy onnan vásároljanak. A falvakban pedig a házakhoz sokszor tartoznak konyhakertek, ahol önmaguknak termelnek. Mivel a kutatásban résztvevők nagyobb része Budapesten vagy nagyobb városokban él, nagyobb eséllyel vásárolnak közeli élelmiszerboltokból. A magyar vásárlók árérzékenyek, ezért lehet, előnyben részesítik a külföldről érkező olcsóbb almát, mint a helyit – pedig az előzőnek a szállítás miatt nagyobb a szén-lábnyoma, és a magyar gazdaságot sem segíti. Még ha ezzel sokan tisztában is vannak, anyagilag nem engedhetik meg maguknak a drágábbat.
A válaszadók átlagosan 15-19 alkalommal esznek otthon vagy menzán készített ételt (K9), de a legmagasabb pontszámot szerző hatvanasok és legalacsonyabbat kapó ötvenesek között is csak minimális a különbség (3. táblázat, I. melléklet). Igazából a 6-os csoport különböztethető meg szignifikánsan a többitől (2. ábra; 4. táblázat, I. melléklet). A szülők és gyermekeik csoportjai is hasonlóak (5. táblázat, I. melléklet), ezért a H3f hipotézist megtartom. Arányaiban ez a 4. legmagasabb pontszámot kapott kérdés. Ez vajon tudatos választás vagy lehetőség? Magyarországon kevés ember engedheti meg magának a rendszeres éttermi étkezést, az utcán pedig limitált a kínálat. Emellett a mi kultúránk része, hogy naponta kétszer szeretünk meleg ételt enni, ebédre és vacsorára. Az amerikaiaknál a meleg étel általában csak a vacsora, míg a szingapúriak akár reggelire is azt fogyasztanak. Míg Szingapúrban a fizetések 5-10-szeresei a magyarnak, az étel olcsóbb – így ezt mindenki megengedheti magának. Tehát, szerintem ez egy kulturális és gazdasági kérdés – emiatt lassan változó.
Az előzőhöz hasonlóan az egyén gazdasági helyzetéhez köthető az autóhasználat is (K10), ami pedig részben összefüggésben van az életkorral. A három legfiatalabb csoport „gyakran” sétál, biciklizik vagy használja a tömegközlekedést ahelyett, hogy autóval közlekedne, míg az idősebbek ezt csak „közepesen gyakran” teszik meg. A huszonévesek kapták a legmagasabb pontot, míg az ötvenesek a legalacsonyabbat (3. táblázat, I. melléklet). Az 1-es. 2-es és 3-as korosztály szignifikánsan különbözik a többi csoporttól (2. ábra; 4. táblázat, I. melléklet). Emiatt nem meglepő, hogy a diákok is szignifikáns különbséget mutatnak a szüleik csoportjával (5. táblázat, I. melléklet). Ez természetesen egy életkori sajátosság, hisz lehet, még jogosítványuk sincs, nem hogy saját autójuk. Ez igaz lehet még a huszonévesekre is, azonban a harmincasoknál más tényezők is szerepet játszhatnak, például alacsonyabb jövedelem, ami miatt nem engedhetnek meg maguknak autót, vagy a fenntartását. A másik fontos tényező lehet, hogy a válaszadók, több mint fele budapesti, ahol van tömegközlekedés, viszont nincs parkolóhely – és ha van is, meglehetősen drága, és itt vissza is kanyarodunk a fenntartás költségeire.
Szintén az életkorhoz szorosabban kapcsolódó nyaralás kérdése (K11) a legmegosztóbb az összes közül, szinte minden csoport szignifikánsan különbözik a többitől (2. ábra; 4. táblázat, I. melléklet). Itt gyakorlatilag a legfiatalabbaktól a legidősebbekig fokozatosan nő a kapott pontszám. Ez annyit jelent, hogy a fiatalok a „belföldön, autóval” válaszhoz, míg a legidősebbek a „belföldön busszal/vonattal” válaszhoz állnak a legközelebb. Itt fontos megjegyezni, hogy a kérdés a tavalyi évre vonatkozik, 2020-ra, amikor is a COVID-19 miatt számos utazási korlátozást vezettek be: a 7-es opció („külföldön, Európán kívül repülővel”) nagyjából lehetetlen volt a legtöbb országba turistaként - például USA és EU schengeni zónája között 2020. márciusa óta határzár van a turisták számára, amit azóta sem oldottak fel, több mint egy év elteltével. A fiatalok magasabb pontszáma kapcsolatba hozható a személyiségjellemzőkkel is: ők nyitottabbak a tapasztalatokra, szívesen ismernek meg új dolgokat és helyeket (Roberts et al., 2006). A diákok is különböztek a szüleiktől (5. táblázat, I. melléklet).
A következő két kérdés viszont nem köthető életkori sajátossághoz: energia- (K12), illetve víztakarékosságot (K13) vizsgálnak - mégis mindkét esetben a legkevésbé takarékosak a legfiatalabbak és az idősebbek pedig a leginkább. Közülük az energiafogyasztás terén a hetvenesek, a vízfogyasztás terén pedig a hatvanasok érték el a legmagasabb pontszámokat (3. táblázat, I. melléklet). A vízfogyasztásban látszik egy trend, minél idősebb a korosztály annál takarékosabb a vízzel: az átlag alatt van az első három korcsoport és felette a negyvenet meghaladók. Az energia tekintetében azonban az 1-es, 3-as és 4-es korcsoport átlag alatti értékeket szerzett, míg a 2-es, 5-ös, 6-os, 7-es átlag felettieket. Szignifikánsan szinte minden csoport megkülönböztethető a többitől mindkét esetben (2. ábra; 4. táblázat, I. melléklet). Energiafogyasztás tekintetében a diákok és a szüleik hasonlóságot mutatnak, míg vízfogyasztás terén szignifikáns különbséget (5. táblázat, I. melléklet). Emiatt az energiafogyasztásra vonatkozó H3g hipotézist megtartom, míg a vízfogyasztásra vonatkozó H3h hipotézist elvetem.
A fogyasztás kérdése két irányból közelíthető meg, egyrészt lehetnek gazdasági okai: ha takarékoskodni kell az erőforrásokkal, akkor odafigyelnek. Ez jó az egyénnek is anyagilag és jó a környezetnek is, tehát van benne egy emberi előny, haszonelvűség (Strife, 2010). A másik megközelítés pedig a tudatosság, az odafigyelés – ez viszont időbe és energiába kerül, mert például le kell kapcsolni a villanyt magam után, ha elhagytam a helyiséget. Azok a fiatalok, akik nem maguk után fizetik a villanyszámlát talán nincsenek is tisztában ennek árával. A jó minőségű ivóvíz luxus a világon – bár sokan természetesnek veszik, hogy inni lehet a csapból, ez valójában egy kincs. A Föld teljes vízkészletének mindössze 1% édesvíz, aminek 95%-a a felszín alatt található. A világ népességének 29%, azaz 2,1 milliárd ember nem jut biztonságosan iható, egészségre nem ártalmas ivóvízhez (WHO, 2021). Mi pedig itt Magyarországon még mosáshoz, vécéöblítéshez, pázsitlocsoláshoz is ezt használjuk. Ezt szerintem fontos lenne tudatosítani a fiatalokban.
A K14 kérdésnek lett a legalacsonyabb átlagpontszáma az összes kérdés közül (3. táblázat, I. melléklet). Legközelebb ehhez a válaszhoz áll: „A ruháim nagyobbik részét újonnan veszem, kisebbik részét használtan veszem/öröklöm.” Legalacsonyabb pontszámot a legfiatalabbak kaptak, legmagasabbat pedig a legidősebbek – azonban a második legtöbb pontot a huszonévesek. Átlag alatti a pontszáma az 1-es, 3-as, 4-es, 5-ös csoportnak. A 2-es és a 7-es csoport egymáshoz hasonló, ám a több csoporttól szignifikánsan különböznek (2. ábra; 4. táblázat, I. melléklet). A szülők és gyermekeik hasonlóságot mutatnak (5. táblázat, I. melléklet), ezzel a H3i hipotézist megtartom. Az identitásukat kereső tizenéveseknél az öltözködés az önkifejezés része is, ruházatuk csoporthoz tartozást is kifejezhet. Megvizsgáltam a korrelációt az anyagi lehetőségekkel, és azt találtam, hogy nagyon szoros az összefüggés a kettő között (16. ábra) - az emberi előny, haszonelvűség itt is szerepet játszhat (Strife, 2010). Az alacsonyabb jövedelemből élő huszonévesek talán emiatt is értek el magasabb pontszámot.
Az előző kérdés témájához kapcsolódik a K15-ös is: „Általában mindenből újat veszek, ha elszakad vagy elromlik, mivel manapság ezeket legtöbbször nem éri meg megvarratni vagy megjavíttatni.” A legkevesebbet a legfiatalabbak, a legtöbbet a legidősebbek szerezték (3. táblázat, I. melléklet). Látszik egy trend, minél idősebb valaki, annál hajlamosabb megjavíttatni a dolgait – ez alól csak a huszonévesek enyhén kivételek, mert magasabb számot kaptak a harmincasoknál. Az 5-ös, 6-os és 7-es csoport egymáshoz hasonló, de szignifikánsan eltérnek az első négy csoporttól (2. ábra; 4. táblázat, I. melléklet). A diákok és szüleik között nem mutatkozik szignifikáns különbség (5. táblázat, I. melléklet), tehát hasonlóak, így megtartom a H3j hipotézisem. Ez a téma is kapcsolatba hozható a szubjektíven megítélt anyagi helyzettel, az emberi haszonelvűség miatt mindkét oldal jól jár (Strife, 2010). Ám az idősebbek körében magyarázat lehet az is, hogy általában lelkiismeretesebben viszonyulnak értékeikhez és takarékosabbak (Smola és Sutton, 2002; Roberts et al., 2006).
A következő 5 kérdés dichotóm volt, csak igen-nem válaszokat lehetett adni. A csoportok elég hasonló válaszokat adtak, minimális eltérések mutatkoznak csak (11. ábra). Nem találtam szignifikáns különbséget a szülők és a diákok csoportjai között ezekben a kérdésekben. A K16-os kérdésre, miszerint „környezetvédelmi szervezet tagja vagyok”, a 7616 válaszadóból mindössze 429-en (5,6%) válaszoltak igennel. Ezen a téren a negyven- és ötvenévesek a legaktívabbak. Pénzzel 1043-an (13,7%) támogatnak egy környezetvédelmi szervezetet (K17). A legaktívabbak itt is a középső korcsoportok, közülük a negyvenesek; a legkevesebbé aktívak a tizenévesek, ami érhető, hiszen kevesen rendelkezhetnek önálló keresettel. 213-an (2,8%) fizetnek elő (K18) környezetvédelmi magazinra. Ma Magyarországon körülbelül 10 nyomtatott, illetve 20-30 zöld témával foglalkozó online magazin érhető el – tehát a választék az ország méretéhez, és a felvevő piachoz képest elég széles. Környezetvédelmi tüntetésen (K19) 1434-en (18,8%) vettek már részt. Ebben a huszonévesek a legaktívabbak, a legkevésbé pedig a negyvenesek. A 3790 mondták, gyakorlatilag a felmérésben résztvevők fele (49,8%), hogy „nem vásárolok olyan termékeket, amelyeket súlyosan környezetszennyező cégek állítottak elő”. Egy nagyon szép trend látható: a fiatalabbtól az idősebb korosztály felé fokozatosan nő az arány. Erre magyarázat lehet, hogy a korral együtt nő a felelősség, a lelkiismeretesség (Roberts et al., 2006).
A szülők és gyermekeik közötti hasonlóságot az egyes kérdések esetében már bemutattam. Az összpontszámok tekintetében azt találtam, hogy szülők és a diákok szignifikánsan különböznek (5. táblázat, I. melléklet). Tehát, hiába a közös háztartás, a nevelés, összességében a szülők és a gyermekeik tényleges környezettudatos viselkedése eltér, a H3 hipotézist elvetem. Az átlagos korkülönbség gyerekek és szüleik között 30 év, emiatt a különbség az öregedési és generációs hatásokkal is magyarázható. Az előbbi, mint már korábban többször szó volt róla, hogy a lelkiismeretesség és a takarékosság korral nő (Smola és Sutton, 2002; Roberts et al., 2006). Ám nekem ebben az esetben a generációs hatás még érdekesebb, hiszen a szülők 1961 és 1989 között születtek, tehát mindannyian a szocializmus alatt, míg gyermekeik egy más rendszerbe érkeztek 2000 és 2006 között. A szocializmus idején limitált volt az árukínálat, évekig kellett várni az autóra, a telefonbekötésre, és korlátozott volt az utazás külföldre. Ez az embereket várakozásra kényszerítette – és tanította. Nagyobb megbecsülést, értéket kaptak azok a dolgok, amikre várni kellett. Ám a korlátozások mellett bőséget is megélhettek, mint láttunk a hús-, tej-, illetve tojásfogyasztás esetén a 1980-as években. Szerintem a két eltérő rendszer szülöttei között még markánsabb a különbség, mint a világban egyébként is tapasztalható differencia az X, Y, Z generáció között.
5.2. Környezettudatos szándék
Mint már korábban szó volt róla, a változtatandó kérdések közül a legtöbben (4848-an) az élelmiszervásárlásra vonatkozó tételt választották: „csak annyi élelmiszert veszek, amennyit biztosan el fogok fogyasztani” (K212). A fiatalabbaktól az idősebbek fele nő ennek a fontossága. Ebben lehet emberi haszonelvűség (Strife, 2010), és a források iránti lelkiismeretesség (Roberts et al., 2006).
„Szelektíven gyűjtöm a szemetet” itemet (K218) választották a második leggyakrabban (4736-an). Itt bennem felmerül, hogy változtatni akarnak, még jobbá válni, vagy megtartani az eddigi szokásaikat, hiszen a többség azt választottam az otthoni szelektív szemétgyűjtés esetében, hogy szinte mindig így gyűjti. Érdekes, hogy a huszonévesek választották legkisebb arányban, onnan felfelé növekvő a trend – miközben az idősebbek már most is jobban teljesítenek ezen a téren. A tizenéveseknél is nagyobb az arány, talán az edukáció során ez hangsúlyos, de még nem jelentkezett náluk eléggé tettekben. Fontos szempont, hogy van rá infrastrukturális lehetőség (Martinsson és Lundqvist, 2010), mindössze minimális időt-energiát igényel.
„Amit lehet, megjavítom” (K220) kapta a harmadik legtöbb választást (4675). Ez a kérdés is egyre fontosabbá válik idővel. Pedig már a K15-ös kérdésnél is látszott egy trend, miszerint minél idősebb valaki, annál hajlamosabb megjavíttatni a dolgait, ami alól csak a huszonévesek voltak enyhén kivételek. Épp, mint az élelmiszervásárlás esetében itt is lehet szó haszonelvűségről (Strife, 2010) és lelkiismeretességről is (Roberts et al., 2006), illetve a takarékosság, hogy megőrzik az alapanyagokat és a természeti erőforrásokat (Wiernik et al., 2012).
„Szabadidőmben többet leszek a természetben” (K214) tételt 4246-an választották. Ezt az aktívan dolgozó korosztályok nagyobb arányban jelölték be, talán mert ők érzik ennek leginkább hiányát. A hetven felettiek hozzájuk képest kevesebben választották ezt a tételt, aminek oka lehet az egészségi állapot vagy, mert eleve több időt töltenek a szabadban (Wiernik et al., 2012).
A „Vásárláskor a környezetbarát termékeket fogom előnyben részesíteni” (K215) itemet 3732-en jelölték be. Ez a kérdés közel azonos fontosságú az összes csoport számára, nem látszik benne tendencia, mint a K20-as kérdés esetében, ami a környezetszennyező cégek termékeinek vásárlásáról szól.
„Kevesebb ruhát vásárolok” (K211) tételt 2833-an választották. A csoportok elég hasonlóan állnak ehhez a kérdéshez, kivéve a tizenéveseket, akik kisebb arányban választották ezt a tételt. Ez kapcsolható a K14-es kérdéshez, a ruhavásárláshoz, amiben szinték ők érték el a legalacsonyabb pontot.
„Nem veszek eldobható csomagolású üdítőt” (K213) tétel fontossága enyhén növekszik a kor előrehaladtával. Összesen 2465-en változtatnának ezen a jövőben. Ez a téma az eldobható termékek, leginkább a műanyag problematikához kapcsolható, mint a K5-ös kérdés is, az újrahasználható táskáról – mégis eltérő az eredménye.
„Tömegközlekedéssel, biciklivel vagy gyalog megyek a munkahelyemre” (K216) itemet arányaiban egyre kevesebben választották a fiatalabbaktól az idősebbek felé (összesen 2319 jelölés). Ez kérdés a K10-hez, az autóhasználathoz kapcsolható, ahol a fiatalabb korosztályok szerezték a legmagasabb pontokat – ami köthető az anyagi helyzethez.
„Használt termékeket vásárolok” (K219) tételt a huszonévesek választották legnagyobb arányban, mindkét irányban csökkenés mutatkozik (összesen 1719 jelölés). Ez kapcsolható a K14-es kérdéshez, a ruhavásárláshoz, ahol szintén a húszas éveikben lévők magasabb pontszámot kaptak – ami kapcsolódik a szerényebb anyagi lehetőségeikhez.
„Részt veszek környezetvédelmi programokban (pl. Teszedd!)” (K217) tétel kapta a legkevesebb jelölést, csak 1158-at. A fiatalabbaktól az idősebbek fele csökken ennek a fontossága. A K19-es kérdéssel hozható párhuzamba, ahol a húszas éveikben járók a legaktívabbak.
5.3. A korcsoportok erősségei és gyengeségei
A vizsgálat alapján, úgy találom, hogy a különböző korcsoportoknak eltérő erősségei és gyengeségei vannak. Ezt szerintem azért lenne fontos szem előtt tartani, mert a környezettudatos viselkedést támogató kommunikáció, edukáció során, más-más módon, más-más fókusszal lehetne megszólítani a csoportokat.
A tizenéves korosztály erősségei közzé tartozik az ételmaradék felhasználása, az otthoni étkezés és a tömegközlekedés. Náluk hangsúlyozni lehetne, hogy ezt jól csinálják, és a későbbiekben is tartsák meg ezeket a szokásokat. Emellett a szelektív szemétgyűjtésre kellene őket biztatni, mert ez még azonos háztartáson belül is kevésbé valósul meg – hiába adottak a feltételek. Ám az ígéretes, hogy ők maguknak is ezt a célt jelölték ki, hiszen az összes változtatandó tétel közül náluk ez kapott a legtöbb jelölést. Fontos lenne megcélozni továbbá a fogyasztás mérséklését. A hús-, illetve tej- és tojás esetében fel kellene hívni a figyelmüket a lehetséges helyettesítőkre, alternatívákra. A víz és energia kapcsán (ami többnyire figyelmetlenségből fakadhat) például játékosítással új szokásokat lehetne bevezetni, hogy az eszközök, helyiségek áramtalanítása automatikusan menjen. Mivel a felmérés hozzáférés alapú volt, ennél a csoportnál a következő limitációt érdemes szem előtt tartani: az eredmények leginkább a budapesti és nagyvárosi tizenéveseket jellemzik.
A huszonéves korosztályról már a korábbiakban részletesebben szó esett, hiszen ők a legellentmondásosabb csoport. Ők azok, akik hangot adnak véleményüknek tüntetéseken, és a legtöbbet tömegközlekedéssel járnak, és mérsékelt a hús-, tej- és tojásfogyasztásuk. Vásárláskor visznek magukkal táskát, és használt ruhát is vesznek fele részben. Nálunk a szelektív szemétgyűjtésre, az ételmaradék felhasználására, illetve a vízfogyasztás mérséklésére lenne érdemes fókuszálni. Ez a korcsoport nyitott, szerintem tényekkel alátámasztott érveléssel lehetne formálni a viselkedésük. Mivel ők anyagilag érzékenyebb csoport, ezért rá lehetne mutatni a saját előnyükre, ha például kevesebb vizet fogyasztanak. Ennél a csoportnál az eredmények leginkább a budapesti és nagyvárosi, diplomás, dolgozó, egyedülálló huszonévesekre jellemzőek.
A harmincas korosztály erőssége, hogy tömegközlekedéssel, biciklivel, gyalog járnak, illetve, hogy vásárláskor visznek magukkal táskát. A leggyengébb pontjuk az ételmaradék felhasználása, ezért nálunk ezt lenne érdemes megcélozni. Emellett ösztönözni lehetne őket a mérsékeltebb vízfogyasztásra, használt ruházat vásárlására és az elromlott dolgok megjavíttatására. A komposztálást az állam segíthetné komposztgyűjtőkkel, mint korábban szó volt róla, ha van kiépített infrastruktúra az emberek használnák azt. Az eredmények leginkább a budapesti és nagyvárosi, diplomás, dolgozó harmincas férfiakat jellemzik.
A negyvenes korosztály a szelektív szemétgyűjtésben kiemelkedően jó, mind otthoni, mind nyilvános területen. Odafigyelnek az ételmaradékra és az újrahasználható táskára. A kommunikációban elsősorban az autóhasználat mellőzésére kellene összpontosítani. Emellett lehetne még az energiafogyasztásra és a használt ruházat vásárlására. Ki lehetne emelni a séta vagy a biciklizés egészségügyi, illetve gazdasági előnyeit az egyénre nézve. Az eredmények elsősorban a budapesti és nagyvárosi, diplomás, dolgozó, házas, negyvenes férfiakra jellemzőek.
Az ötvenes korosztály a negyvenesekhez hasonlóan kiemelkedően jók a szelektív szemétgyűjtésben. Felhasználják vagy komposztálják az ételmaradékot, mérsékeltebb a vízfogyasztásuk és hajlamosabbak arra, hogy megjavítsák az elromlott dolgaikat. Az autóhasználat mellőzésében elsősorban ezt a korosztályt kellene megszólítani, és ösztönözni őket arra, hogy inkább tömegközlekedéssel, biciklivel vagy gyalog járjanak. Ezt már csak azért is meg lehetne tenni, mert a többségünk a jó tömegközlekedéssel ellátott Budapesten és nagyvárosban él. Emellett az eredmények a diplomás, dolgozó, házas, ötvenes férfiakat jellemzik leginkább.
A hatvanas korosztály kiemelkedően jó a mérsékelt energia- és vízfogyasztásban, megjavítják az elromlott dolgaikat, otthon étkeznek és az ételmaradékot újra felhasználják. Ők kevésbé figyelnek oda a szelektív szemétgyűjtésre vagy arra, hogy táskát vigyenek magukkal vásárláskor. Ezekre lehetne őket ösztönözni, de arra leginkább, hogy kevesebbet használjanak autót. Pláne, mert 65 év felett nem kell fizetni a tömegközlekedésért – és takarékos természetük ebben megtalálhatná az saját előnyt. Az eredmények leginkább jellemzőek a budapesti és nagyvárosi, diplomás, házas hatvanas emberekre.
A legidősebb korosztály a hetven év és afelettieket foglalja magába. Ők kiemelkedően jók a fogyasztás terén, odafigyelnek az energia- és vízfogyasztásra, megbecsülik a használt dolgokat, ha kell, megjavítják őket. Az ételmaradékot is gondosan felhasználják. Érdekes, hogy az otthoni szemétgyűjtésben kiemelkedően jók, viszont ez nyilvános helyen kevésbé érvényes. Talán épp arról van szó, amit korábban említettem, hogy kevesebb az elérhető szelektív gyűjtő, keresni pedig egy idős embernek nagyobb megterhelés. Újrahasználható táskát kevésbé visznek magukkal vásárláshoz, őket erre lehetne ösztönözni. (Bár a többi eredményük engem arra enged következtetni, hogy a boltban kapott műagyag táskát vagy szelektíven dobják ki vagy újrahasználják más módon, például szemeteszsákként.) Az átlagnál ők is többet használják az autót, ezt is meg lehetne célozni. Az eredmények leginkább jellemzőek a budapesti és nagyvárosi, diplomás, házas hetvenes emberekre.
Mint a csoportoknál látható, az eredmények nem reprezentatívak a társadalom egészére nézve mivel a kitöltés hozzáférés alapú volt. A felmérés korlátait a demográfiai adatok alapján lehet értelmezni: az eredmények leginkább jellemzőek a budapesti, diplomás, dolgozó, házas emberekre (ezen belül is inkább a férfiakra), akik a 444 hírportál olvasói.
5.4. Összegzés
Vizsgálatom célja az volt, hogy megvizsgáljam a tényleges környezettudatos viselkedést a lakosság szélesebb körében, elsősorban az életkori különbségekre fókuszálva, ezen belül is egy speciális szituációban, a szülő-gyerek kapcsolatban. A környezettudatos viselkedés összpontszámaiban egy trend mutatkozott: az összpontszámok a fiatalabb korosztálytól az idősebbek felé növekedtek, ez alól csak a húszas éveikben járók lettek kivételek.
A korábbi kutatások eredményei alapján három hipotézist állítottam fel, melyből az első kettő egymásnak ellentmondó tézist állít. Az első hipotézis (H1), miszerint az életkor előrehaladtával csökken a tényleges környezettudatos viselkedés, tehát a fiatalabbak környezettudatosabban viselkednek, mint az idősebbek, az eredmények alapján elvethető. A második hipotézis, miszerint az életkor előrehaladtával nő a tényleges környezettudatos viselkedés, tehát az idősebbek környezettudatosabban viselkednek, mint az fiatalok, az eredmények alapján megtartható.
A harmadik hipotézisem (H3) esetén azt feltételeztem, hogy az együtt élők hatnak egymásra, szokásaikban, tényleges környezettudatos viselkedésükben ez megmutatkozik. A háztartásra vonatkozó kérdéseket külön megvizsgáltam. Azt találtam, hogy szülök és a diákok az összpontszámok tekintetében szignifikánsan különböznek, hiába a közös háztartás, így a H3 hipotézist elvethető. Azonban a kérdéseket közelebbről szemügyre véve, látható, hogy hol vannak hasonlóságok és eltérések. Az ételmaradék felhasználása (H3b), a helyi élelmiszer fogyasztása (H3c), a tej- és tojásfogyasztás (H3e), az otthoni étkezés (H3f), az energiafogyasztás (H3g), a ruhavásárlás (H3i), a javíttatás (H3j) mind hasonlóak voltak. Azonban az otthoni szelektív szemétgyűjtés (H3a), a húsfogyasztás (H3d), a vízfogyasztás (H3h) szokásai eltértek a közös háztartás ellenére.
Az eredményeimmel választ kaptam a régóta fejemben motoszkáló kérdésre: vajon a klímatüntetéseken hangosabb ifjúság vagy a háttérben takarékoskodó idősebbek a környezetkímélőbbek ténylegesen? Most látom, végül a tettek beszélnek - akármilyen aprók is, összeadódnak.
De mire is használhatóak ezek az eredmények? Egymás hibáztatására? Vagy inkább arra, hogy meglássuk egymásban az eltérő erősségeket? Én az utóbbira szavazok. Mint már Stern (2000) is rámutatott többféle viselkedés létezik, és az eredmények alapján látható, hogy az eltérő korcsoportoknak más-más erényei vannak. Ez a heterogenitás a társadalom javát is szolgálhatja, hiszen kellenek olyanok, akik hangosan az utcára vonulnak, akik csendben szelektíven gyűjtik a szemetet, és akik bojkottálják a környezetszennyező cégek termékeit. Hibáztatás helyett inkább tanuljunk egymástól, fogjunk össze, és vállaljunk felelősséget a kialakult helyzetért. A globális felmelegedés és a környezetszennyezés tendenciája csakis társadalmi felelősségvállalással és összefogással fordítható meg.
Ennek az együttműködésnek a kutatásokban is meg kellene mutatkoznia. A környezetpszichológiai kérdések ugyanis nagyon szerteágazóak, különböző területek problémái kapcsolódnak össze. És amikor egy-egy terület megpróbálja megfejteni ezt a kérdéskört, az kicsit olyan, mint az indiai mesében, amikor a tudósok az elefántnak, hol az egyik, hol a másik lábát fogták meg, és abból következtettek az egészre.
Ez egy interdiszciplináris problematika, különböző területek képviselőinek kellene egy asztalhoz leülni, és hosszú folyamat alatt a probléma valódi mélységeit megismerni és átbeszélni. Én biológusokat, geográfusokat, pszichológusokat, szociológusokat, közgazdászokat, politológusokat, a filozófia és vallástudományok képviselőit ültetném le ahhoz az asztalhoz. Hiszek benne, hogy közösen, nyitottsággal, sokkal közelebb kerülhetnénk a probléma valódi gyökeréhez, és ezáltal a megoldáshoz is.
(A teljes tanulmány elérhető az ELTE PPK Könyvtárában, vagy elkérhető tőlem.)
Tel: +36 70 602 9987
Egyéni tanácsadás, művészetterápia, coaching:
Kommentare