A gyász egy olyan veszteségélmény, amely eltérít az addig megszokott élettől. Kisebb-nagyobb veszteségeket életünk során mindannyian átélhetünk, amelyek gyászreakciót váltanak ki. Ez lehet akár partnerkapcsolat megszakadása, költözködés, munkanélküliség, nyugdíjba vonulás, amputáció, vetélés stb. De a legintenzívebb érzéseket kiváltó veszteség azonban általában szeretteink halálakor érhet bennünket. Ezt az esszét sok éve írtam az egyetemen, amikor is egy mű alapján kellett a gyász folyamatát bemutatni. Én ehhez a P.S: I love you című filmet választottam.
A GYÁSZ KRÍZISÉNEK BEMUTATÁSA A PS. I LOVE YOU CÍMŰ FILM ALAPJÁN
I. Bevezetés A lélektani krízisek közül megkülönböztetjük a fejlődési és akcidentális krízist, ahol az előbbi a fejlődéshez szükséges, természetes változásokat jelenti, míg az utóbbi egy váratlan, hirtelen megjelenő életesemény következtében alakul ki és bármely életszakaszban előfordulhat. Az akcidentális krízisek közül talán a gyász az, amivel a legtöbbünk találkozik élete során.
Én 18 éves voltam, mikor szeretett nagypapám meghalt. Hirtelen történt. Előző este épp el akartam menni a nagyszüleimhez, de gondoltam, majd másnap… anyukám reggel fél nyolckor azzal ébresztett, hogy papa meghalt. Hirtelen minden olyan valószínűtlennek tűnt. Miközben hozzájuk siettünk, sütött a nap, az emberek ugyanúgy bicikliztek az utcán - mintha mi sem történt volna… miközben az én világom darabokra tört. Ez egy nagyon furcsa tapasztalás volt: a teljesség és az üresség konfliktusa. A temetés utáni toron nagyon mély álomba estem, azt hiszem, ez volt a belenyugvás első pillanata. Életemben talán ez volt eddig a legfájdalmasabb veszteség.
Amikor ehhez a feladathoz gondolkoztam művön, az egyik első, ami eszembe jutott a „PS. I love you” film. Ez a film gyakorlatilag épp a gyász folyamatát mutatja be egy fiatal nő esetén keresztül, aki betegség következtében elvesztette ifjú férjét és első szerelmét.
II. A film rövid története A PS. I love you című mű egy 2007-es amerikai filmdráma, amelyet Richard LaGravenese rendezett, és Cecelia Ahern 2004-es regénye alapján készült. Holly szerepét Hilary Swank, Gerry szerepét pedig Gerard Butler játssza.
A film egy fiatal házaspár veszekedésével kezdődik, amiből kiderül, hogy nagyon fiatalon, hirtelen házasodtak össze a családjaik akarta ellenére, és a férj Írországból az Egyesült Államokba költözött. Bár kilenc éve házasok, a lángoló szerelem még mindig tart köztük, viszont anyagi problémáik, illetve Holly bizonytalansága megnehezíti mindennapjaikat. Az aktuális veszekedés a családalapításról és a lakásvásárlás időzítéséről szó – így nagyjából egy átlagos, fiatal, new yorki párt mutat be a film a manhattani Lower East Side-on.
Gerry váratlanul 35 évesen agydaganatban meghal. Holly teljesen összetörik, nem látja hogyan tovább. Gerry, ismerve Hollyt, tudja mennyire nehéz lesz neki ez az időszak, így még halála előtt gondoskodik szeretett felesége jövőjéről. Üzeneteket készít, amelyek a következő egy évben érkeznek. Az első Holly 30. szülinapján, pár héttel Gerry halála után. Gerry célja, hogy megkönnyítse Holly bánatát és segítse új életet kezdeni.
III. A gyász sajátosságai
A gyász egy olyan veszteségélmény, amely eltérít az addig megszokott élettől. Kisebb-nagyobb veszteségeket életünk során mindannyian átélhetünk, amelyek gyászreakciót váltanak ki. Ez lehet akár partnerkapcsolat megszakadása, költözködés, munkanélküliség, nyugdíjba vonulás, amputáció, vetélés stb. De a legintenzívebb érzéseket kiváltó veszteség azonban általában szeretteink halálakor érhet bennünket.
Freud Gyász és melankólia című művében foglalkozik ezzel először a gyász témájával. Megpróbálta elkülöníteni a normál és a patológiás gyász fogalmát és bevezette a gyászmunka fogalmát. Freud (1917) szerint a fájdalom a tárgymegszállás kielégítetlenségéből adódik, ezért a visszavont libidót az elvesztett tárgyról új tárgyra kell áthelyezni.
A veszteségre adott reakciót számos tényező meghatározhatja: az elhunyttal való kapcsolat jellege, a halál módja, a gyászoló életkora, neme, előzetes életeseményei (elsősorban a korábbi veszteségek), előzetes betegségei (különösen a depresszió), aktuális pszichés statusa (esetleges egyidejű krízishelyzetek), kulturális környezete, vallásossága, szociális kapcsolatrendszere (Pilling, 2003).
Ebből fakadóan a gyász mindig egyéni. A gyász folyamatát jellemző leírások, így a statisztikai átlagot képviselő, didaktikus célú absztrakciónak tekinthetők. Ismeretük megkönnyíti a gyászolók segítését, de nem pótolhatja az egyéni jellegzetességek figyelembevételét (Pilling, 2003).
A gyászfolyamat szakaszokra bontható, számos modell terjedt el ezek leírására. A legtöbb modell 3-5 szakaszt különít el. Lindemann (1944) Az akut gyász tünettana és kezelése című művében négy szakaszt nevez meg: 1. pszichés és szomatikus distressz (sokk); 2. emlékezés, idealizálás; 3. bűntudat, ellenséges reakciók; 4. megnyugvás, újraszerveződés. Hozzá hasonlóan Polcz Alaine (2000) is négy szakaszt különböztet meg: 1. sokkos állapot; 2. összeszedettség; 3. kaotikus állapot; 4. szembenézés a veszteséggel. Pilling (2003) pedig 5+1 szakaszt fogalmaz meg: 0. anticipációs gyász; 1. sokk; 2. kontrollált szakasz; 3. tudatosulás; 4. átdolgozás; 5. adaptáció.
Emellett a gyásznak több fajtája létezik, Lindemann (1944) szerint lehet akut, késleltetett, erős, rejtett, ami sokrétű tünetekkel járhat. Pilling (2003) megkülönbözteti a normál – és a komplikált gyászt. A komplikált gyász lehet krónikus, késleltetett, bagatellizáló, hipertrofikus és torzult (Pilling, 2003).
A normál gyászmunka jellemzői a kavargó érzelmek, mint például bűntudat, düh, lehangoltság, felszabadulás, megkönnyebbülés, szorongás, tagadás, szomatikus panaszok.
IV. A krízis megjelenése a filmben
A film egy normál anticipációs gyászfolyamatot mutat be, ami körülbelül egy évet ölel fel – ez megegyezik a normál gyászfolyamatok hosszúságával. A műben megjelenő krízist Pilling (2003) szakaszaival összhangban ismertetem.
Pilling 0. szakasza az anticipációs vagy megelőző gyász, hiszen a gyász folyamata nem feltétlenül csak akkor kezdődhet, amikor már megtörtént a haláleset. Háborúk, betegségek esetében a hozzátartozók már a haláleset tényleges bekövetkezte előtt is foglalkoznak ezzel a lehetőséggel és esetleges hatásaival rájuk nézve. Így, amire a tényleges haláleset bekövetkezik, addigra a gyász már folyamatban van (Pilling, 2003). Gerry agydaganatban halt meg, így ez része volt Holly krízisének, de ezt a szakaszt a film nem mutatta be.
Az 1. szakasz a sokk, amit Lindemann (1944) és Polcz Alain (2000) is hasonlóan definiál. A halálhírre adott legelső reakció általában nem az azonnali szomorúság, hanem a bénultság, kiüresedettség vagy a szélsőséges, mindent elárasztó érzelmek, érzelemkitörések. Ilyenkor a gyászoló nem tud tisztán gondolkodni. Időben ez a fázis néhány perctől néhány óráig tart, körülbelül addig, míg tudatosulnak az aktuális teendők (Pilling, 2003). A film ezt a szakaszt egyáltalán nem mutatja be.
A következő, 2. fázis a kontrollált szakasz. Ahogy a teendők tudatosulnak, a gyászoló „átkapcsol” egyfajta kényszerű adaptív munkamódra. Intézi az ügyeket, miközben gyakran azt élheti meg, hogy nincs köze a valósághoz, hogy nincs igazán jelen, hogy mindez mással történik, illetve a körülötte levő világot ködösnek, álomszerűnek, nem valóságosnak érzi (deperszonalizáció, derealizáció). Nagyon erős érzelmek, indulatok jelenhetnek meg, miközben az ügyintézések során ezeket folyamatosan kontroll alatt kell tartania. Idői lefolyását tekintve ez a szakasz általában a temetésig tart (Pilling, 2003). Az első veszekedést bemutató jelenet után egyből a temetési tort látjuk Holly édesanyjának a sörözőjében. Gerrynek Holly készít egyedi urnát. Holly édesanyja kéri, hogy maradjon velük míg jobban lesz, de ő inkább hazamegy a Gerryvel közös otthonukba, és az urnát az ágyuk mellé helyezi.
A 3. szakasz a tudatosulás: ez a folyamat legsokrétűbb időszaka. Már nem foglalják le a teendők a gyászolót, szembe kell néznie a veszteséggel, meg kell élnie a hiányt a mindennapok szintjén is. Ez az időszak az érzelmek kavalkádja: megkönnyebbülés, szomorúság, magány, tehetetlenség, megsemmisültség, kiüresedettség, félelem, szorongás, harag, depresszió válthatja egymást, sokszor kontrollálhatatlannak tűnő módon. A harag irányulhat minden érintettre, illetve a gyászolóra magára önvádként és bűntudatként. Apró megtett vagy meg nem tett dolgok felnagyítódnak, minden kimondott és ki nem mondott szónak jelentősége lesz (Pilling, 2003). Amikor Holly hazaér a temetésről és az urnát az ágyuk mellé helyezi, bebújik az ágyba és egyfajta regressziós állapotba kerül. Újra és újra Gerry számát tárcsázza, hogy meghallgassa férje hangját az üzenetrögzítőn. Hetekre bezárkózik, senkinek sem veszi fel a telefont, teljesen elhanyagolja magát és környezetét, depresszióba zuhan. A fejében újra és újra a veszekedéseik visszhangoznak, bűntudat gyötri őt ezek miatt.
A gondolkodás, a kogníció az előző fázis összeszedettségéhez képest erős regresszív jegyeket mutat: mágikus gondolkodás, omnipotens fantáziák, a gondolkodási teret teljesen és gyakran kontrollálhatatlanul betöltik az elhunyttal kapcsolatos gondolatok, ez akár a kontrollvesztés érzéséig is erősödhet. A percepcióban is változásokról számolnak be a gyászolók: gyakoriak és ebben az időszakban teljesen természetesek azok az akusztikus vagy vizuális hallucinációk, amelyek mind az elhunythoz kapcsolódnak, rövid ideig tartanak, átmenetiek (Pilling, 2003). Például Holly félálomban az ágyban fekszik és megkéri Gerryt, hogy kapcsolja le a villanyt – csak idővel tudatosul neki, hogy Gerry nincs ott. Holly egészen a film végig, ami kb egy év eltelte, érzi Gerry jelenlétét.
Ebben a fázisban megjelenhet a kontrollvesztés érzése is, illetve a megőrüléstől való félelem. A viselkedést tekintve ekkor akár ellentétes magatartásformák is megférnek egymással: egyfelől megjelenik a szociális visszahúzódás, miközben a háttérben jelen van az igény a támaszra (Pilling, 2003). Holly elzárkózását azt töri meg, hogy a 30. szülinapján a családja és a barátai „rátörik” az ajtót. Borzalmas rendetlenség, káosz fogadja őket, miközben a bozontos Holly Gerry ruháiba öltözve vadul énekel a TV előtt. Ez teljesen megdöbbenti a szeretteit. Az anyja ekkor ezt mondja neki: „Tudod, hogy ezt egy ponton be kell fejezned.” Az anyai féltés és szigor felébreszti Hollyt. A szülinapi tortával egy meglepetés is érkezik: egy hangfelvétel Gerrytől, miszerint Holly leveleket fog kapni, amiknek az utasításait követnie kell. Még ebben a hangüzenetben megkéri Hollyt, hogy mozduljon ki és ünnepelje meg a szülinapját a barátaival. Kitakarítanak és kicsinosítják Hollyt, aki készen áll az esti bulira, az első társas alkalomra a temetés óta.
A 4. szakasz az átdolgozás. Valójában az előző fázis és az átdolgozás fázisa nem különül el élesen egymástól. Mivel ez egy hónapokig tartó időszak, maga a folyamat természetszerűleg hullámzó lefolyású. Az átdolgozás szakaszában lényegében annyi változás történik, hogy a kontrollálhatatlan emlék- és érzelemfolyamok helyett inkább a tudatosabb emlékezés nyer teret. Bár a gyászoló gondolatainak középpontjában még mindig az elhunyt áll, ám a tünetek intenzitása fokozatosan csökken, az elkerülő magatartás oldódik, a racionális elfogadás mértéke nő. Ebben az időszakban találkozik a gyászoló minden ünneppel az elhunyt nélkül, éppen ezért az évfordulók, az ünnepek átmenetileg újra felerősíthetik a már csökkent intenzitású tüneteket (Pilling, 2003).
A szülinapot követően Holly másnap izgatottan szalad a postaládához és találja meg az első levelet. Gerry arra kéri, hogy vegyen magának egy szép új ruhát, mert hamarosan szüksége lesz rá. Hollyba újra visszatér az életkedv, és visszaáll munkába. Ezt viszont a megélt tapasztalatok hatására már máshogyan kezeli, és ezért elbocsátják. Holly édesanyja nem nézi jó szemmel Gerry leveleit, meg is jegyzi: „Ez nem egészséges!”, mert attól tart, hogy ez Hollyt a múltba kötik, ahelyett, hogy előre tekintene. Alkalmazottja, Daniel, is udvarolna a lányának, de Holly csak Gerryvel van elfoglalva, nem értékeli a férfi közeledését.
Az anyával való konfliktusában megjelenik egy számomra nagyon érdekes momentum, párhuzam egy másik krízissel, a válással. Az anya elvált, egyedül nevelte fel a két lányát. Amikor összevesznek, Holly megjegyzi, hogy ezt az anyja nem értheti, mert őt a férje „csak” elhagyta. Ez a beszélgetés és az anya reakciója számtalanszor visszacsengett a fülemben az elmúlt pár évben, amióta először láttam a filmet:
- Apád lelépése is kiborító volt, de tettem, amit tennem kellett, és túléltem.
- Nem ugyanaz.
- És miért?
- Az én férjem meghalt. Elvették tőlem. Nem ő akart menni.
- Igen, az enyém le akart lépni. És sokkal könnyebb, ha ő dönt így, ugye?
És igen, azt hiszem, igaza van – ebből a műből értettem meg, hogy nem könnyebb egyedül hagyva maradni egy döntés által sem. A történetből egyébként kiderül, hogy Holly apja teljesen magukra hagyta őket, többé nem látták.
A film második fele tulajdonképpen majdnem teljes egészében a negyedik szakaszt mutatja be. Itt van egy kiemelkedő esemény, ami fordulópontot hoz Holly életében. Gerry megszervez egy kirándulást a barátnőivel Írországba. Ez egy nagyon intenzív élmény Hollynak, ambivalens érzések kavarognak benne, meg is jegyzi a barátnőjének: „Tényleg haragszom Gerryre.” Ő pedig erre azt feleli, hogy „Talán pont ezért tette. Egyszer túl kell tenned magad rajta.” Gerry elvesztése óta most először érez vágyat egy másik férfi iránt. A kirándulás során továbbá az is kiderül, hogy mindkét barátnője életébe nagy pozitív változás jön, egyikük babát vár, míg a másik férjhez megy. Ez kellemetlenül érinti Hollyt. Gerry levelében feleleveníti a kapcsolatuk kezdetét, és emlékezteti Hollyt, hogy milyen álmai voltak, és biztatja, hogy valósítsa meg őket. Az események hatására Holly hazaérve ismét bezárkózik, de ez most már egy intenzívebb időszak, rátalál önmagára és arra a foglalkozásra, amire mindig is vágyott: női cipőket tervez. Beiratkozik egy tanfolyamra, és visszatérő önbizalma hatására újra megnyílik a barátai felé. Tehát ez egy katarzis Holly életében, ami (poszttraumás) növekedésre serkentette: egy önálló, teljes élet megvalósítására.
Az utolsó 5. szakasz, az adaptáció. Ennek az időszaknak vagy inkább állapotnak a lényege, hogy a gyászoló képessé válik a saját életének folytatására, alkalmazkodva a megváltozott helyzethez, és megerősödik a self-integráció. Az elhunyttal kapcsolatos emlékek integrálódnak a múltba, a gyászoló képes fájdalom nélkül emlékezni és beszélni róla. Az életet nem érzi kilátástalannak, visszatalál az örömforrásokhoz is anélkül, hogy az örömöt bűntudat kísérné. A gondolkodás jövőorientálttá válik, a gyászoló képes a céljai felé fordulni (Pilling, 2003). A film az utolsó szakaszt mindössze pár percben mutatja be. Holly visszatalál a barátaihoz, és az életbe. Teljesebben, erősebben, mint korábban. Édesanyjával is közelebb kerülnek egymáshoz. Kiderül, hogy ő bár nem támogatta Gerry ötletét a levelekről, végül mégis ő volt az, aki segített az üzenetek eljuttatásában. A végén ő is belátja, hogy Gerry levelei segítettek Hollynak túljutni a krízisen. Az utolsó jelenetben Holly az édesanyjával Írországba utazik, ami talán egy új fejezetet nyit Holly és édesanyja szerelmi életében.
V. Értékelés
A filmet először pár éve láttam, és bár akkor is tetszett, most sokkal jobban megérintett. Emlékszem, akkor jobban egyetértettem az anyával, aki féltette a lányát, hogy a múltban ragad. Most sokkal tudatosabban figyeltem a karaktereket és a változásaikat. A regény írója nagyon szépen megformálta őket, és alaposan kidolgozta a témát, talán saját tapasztalatokból is építkezve.
A téma ellenére a film pozitív üzeneteket rejt. Egyrészt, hogy a hétköznapokban érdemes odafigyelni az aprócseprő vitákra és jobban értékelni a másik jelenlétét, mert az együttlét mulandó és véges. Másrészt, bemutatta a poszttraumás növekedést, tehát hogy még egy ilyen borzalmas tragédiából is lehet építkezni, megerősödve túlélni a helyzetet.
VI. Összefoglalás
A gyász univerzális, minden kultúrában megjelenik, még ha más és más rituálék is kapcsolódnak hozzá. Az űrt, amit az elhunyt maga után hagy, nem tudja betölteni senki és semmi, nehéz ezzel szembenézni. De a gyászmunka lehetőséget nyújt, hogy átértékeljük eddigi életünket és kapcsolatainkat, hogy mi az, ami igazán fontos, és mi az, ami nem. A meghitt, emberi kapcsolatok felértékelődnek, és a veszteséget megélt ember új szemlélettel tekint a világra, és kapcsolataira. A gyásszal járó óriási fájdalom utat nyit valami újnak, s ezzel a belső fejlődésünknek.
VII. Irodalom
Freud, S., (1917). Gyász és melankólia. In S. Freud, Ösztönök és ösztönsorsok. Budapest: Filum Kiadó, 129-143.
Lindemann, E., (1944). Symptomatology and management of acute grief. American Journal of Psychiatry, 101,141−148.
Pilling, J., (2003). Gyász. Budapest: Medicina Kiadó.
Polcz, A., (2000). Gyászban lenni. Budapest: Pont Kiadó.
Tel: +36 70 602 9987
Egyéni tanácsadás, művészetterápia, coaching:
Comentarios