(Ez egy egyetemi esszém.)
„Bazodi Elv! Ez tényleg veszélyes üzem! Csupa nő! Amazon telep! Termelő gazdasági alakulat, ladára képesítve. Nem veszi senki! Termelünk, halmozunk, tevékenykedünk. Munkáljuk a fát. Nyereség: nulla!”
Kelet-Európa, 1985 – a szocializmus végjátéka. Tímár Péter Egészséges Erotika című filmje egyszerre komoly rendszerkritika és könnyfakasztó vígjáték is. A fekete-fehér produkció egy vidéki ládagyár (vagyis „ladagyár”) küzdelmeit mutatja be a fennmaradásért. A rendező az ötvenes évek termelési filmjeit figurázza ki, rávilágítva a magyar szocializmus rendszerszintű problémáira. Az értelmetlen termelés és a tehetségtelen vezetés parodizálása mellett a hatalom erotikával kapcsolatos kétszínű hozzáállása a humor forrása. A Kádár-korszak hivatalos szemérmes álláspontja a nyílt szexualitást tiltott kategóriaként tartotta számon és a hanyatló nyugat termékének tekintette. Persze, mindeközben a feketepiacon a pornó slágertermék volt, és a vállalatvezetők meztelen nős kártyanaptárakat osztogattak egymásnak (Filmarchiv, 2020).
A film önálló világot teremtve az átfogó kórkép helyett a rendszer abszurditását mutatja meg. A ládaüzemben dolgozó nők hol összeszegelik, hol szétfeszegetik az eladhatatlan faládákat. Monoton, unalmas munka, melyet nemcsak a munkásnők, de a vezetők is unnak. A tűzveszélyes üzemben lopott benzint tároló ügyeletes tűzoltó az üzlet fellendítése érdekében rejtett kamerákat szerel fel, és a környék vezetői ládavásárlás fejébe kukkolhatják az öltöző-vetkőző nőket. Az asszonyok végül egy ünnepnapi vacsorára készülődve fedezik fel a kamerát. Bosszúból másnapra sztrájkot hirdetnek, túszokat ejtenek és elbarikádozzák magukat a gyárban. A gyár leég, és ezzel végül mindannyian rosszul járnak. Az alkotás ma már alapfilmnek számít, nemcsak a témája, de a stílusa miatt is rendkívül eredeti és egyedi.
Cameron and Quinn (1999) versengő értékek modelljében két tengely mentén vizsgálta a szervezeteket: az egyik tengely a szervezet figyelme (belső, a saját belső környezetre irányuló és/vagy külső, a külső környezetre irányuló), a másik pedig a kontroll helye alapján (a kontroll általi stabilitást preferáló és/vagy a rugalmasságot, változást támogató). Ezek alapján négy fő típust lehet megkülönböztetni: a támogató (klán), az innováció orientált (adhokrácia), szabályorientált (hierarchia), célorientált (piac) kultúrát. A „ladagyárban” a szervezet alapvetően stabilitást támogató, melynek figyelme a befelé irányul – mert bár termelnek, de a nem a piaci igényeknek megfelelően.
A szocializmusban jellemző volt az üzemek, gyárak szervezeti felépítésére a bürokratikus vezetés, amely szerint a hatékonyság kulcsa a maximális ellenőrzés és irányítás. Weber (1947) elképzelése szerint a bürokratikus szervezetekben minden csoport felett áll egy ellenőrző-irányító vezető, aki magasabb hatékonyságú, mint a beosztottjai. Utasításainak módja előre meghatározott, objektíven értékeli a beosztottjait, távolságot tart tőlük. Ez a rendszer lassú, sok információ elveszhet, megöli a kreativitást, frusztrációt okoz és elég személytelen. Az önkéntesség és önkényesség kapcsolata többször paródia tárgya.
Falkay Elv vezető: Holnap díszítünk! Katkóné, Novákné, Aranka, Hajdúné marad. Önként, kommunista szombat. Holnap dekorálni!
Katkóné: Holnap csütörtök!
Bozodi Elv: Ezt mi döntjük!
Ezek alapján egy nagyobb hatalmi távolság feltételezhető, viszont Hofstede (1993) nemzeti kultúrákról szóló világtérképe szerint, amit épp a 80-as évek közepén mértek magyar felső- és középvezetői mintán, Magyarországon a „kis hatalmi távolság” és „erős bizonytalanságkerülés” jellemző – mint egy „jól olajozott gépezetben”.
Szerintem ez a kettősség nem mond egymásnak ellen, mindkettő megfigyelhető a filmben. Falkay János elvtárs, a 40-es éveiben járó gyárigazgató, két évig a gyár egyetlen férfi tagja, tekintélyre törekszik, így sokszor önkényes. Például amikor váratlanul szociológusok érkeznek egy „országos reprezentatív felmérés” céljából (amely „közbevágólag materialista libidókutatás”), hogy megírják a „Tudományos szocialista nemiség dióhéjban, erotika a szocializmusban” című tanulmányt:
Szociológus: Nem kötelező, de…
Falkay Elv: Töltsék csak ki!
Szociológus: Csupán 80 kérdés!
Falkay Elv: Osszák csak szét, Elvtársak! Reggel sk szedem be!
Mindemellett kolléganői elég közvetlen stílusban beszélnek vele, nem igazán tartanak tőle (mindannyian hasonló korúak, 25-45 év közötti fiatal felnőttek). Ez leginkább igaz a titkárnőjére, Ibikére. Ő a gyárban az egyetlen nő, aki nem a szegelőcsarnokban dolgozik fizikai munkásként.
Ibike: Mit is keresek?! Ez lesz! Van puszka érte?
Falkay Elv: Iboly, még négyszemközt se! Kompromitáció!
Ebbe a megszokott felállásba csöppen bele az állandó tűzfelügyelő, aki felkavarja az állóvizet, aki miatt az egész konfliktus kialakul. Különleges csoportdinamikák alakulnak ki, de erről bővebben később írok.
A szervezeti kultúrát Schein (2004) szerint három szinten lehet megragadni: megfigyelhető „tárgyi leletek” (artefaktumok), a következő a szervezet által hirdetett, vallott értékek, meggyőződések, és a harmadik az alapvető feltételezések, ami valójában a kultúra esszenciája.
A legkülső, felszíni szint az artefaktumoké, amelyeket könnyen megfigyelhetjük, mégis nehéz őket megfejteni, hiszen a megfigyelő projekciói is torzíthatják a képet. És emellett az előfordulhat, hogy nem az alapvető feltételezésekre reflektálnak, hanem a külső kényszerek következményei. Ez egy felszíni szint: minden, ami látható, hallható, megfigyelhető. Tehát ilyen a fizikai környezet, a nyelvhasználata, a stílus, a munkavállalók öltözködése, az érzelmek kezelése, a mesélt történetek, a rituálék és szertartások, a viselkedési szabályszerűségek.
A legbelső szint a kultúra lénye, az alapvető feltételezések szintje, ami igazából a szervezeten belül lévőknek sokszor teljesen megragadhatatlan, annyira áthat mindent. Ez egy olyan belső norma, amit a szervezet összes tagja átvesz, kicsi a variáció, és amit szinte csak a kívülállók, újonnan érkezettek képesek meglátni. Épp emiatt változtatni is meglehetősen nehéz, néha inkább a valóságot torzítják a fenntartásához.
A kettő között, a köztes szinten állnak a vallott elemek, amelyek nyíltan vallott, kihirdetett értékek. Ezek általában azok, amiket hangoztatnak, de nem feltétlenül tesznek. A cselekvés inkább az alapvető feltételezésekhez tartozik. A kettő lehet kongruens, részben racionalizálható, részben aspiráció a jövőre nézve – és részben túl általános és jelentés nélküli.
Mivel ez a három szint nem egymástól független, hatnak egymásra, ezért a következőkben párhuzamosan mutatom be őket. A film a felszíni szintet nagyon sokoldalúan bemutatja, hiszen ez a miliő adja a sajátos hangulatát. A gyár pontos helyszínét nem ismerjük, valahol egy poros pusztaság közepén. A gyártelep jellegtelen, funkcionális faépítményekből áll: az irodaépületből, a szegelőcsarnokból és az öltözőből.
Az irodaépület belseje is hasonlóan sivár, a vezető szobájában mappák, egyszerű polcok, szekrények sora. Személytelenséget a dicső múltunkat idéző, focista porcelán figura töri meg. A falon Magyarország térkép és termelési kimutatás, egy lefelé futó diagram. Az igazgató fontosságát az asztalán elhelyezett két telefon is kifejezi. Ezt a katonás rendet valami mégis megtöri, egy apró részlet, ami igen sokatmondó: a szekrény tetején egy elfektetett szocialista jelkép hirdeti a megbomló rendet. A Kádár-címert minden közintézményben kötelező volt kifüggeszteni – bár nem épp így.
A vezető rendezetlenségéről öltözete is árulkodik, formalitásnak nem sok nyoma: nadrág és ing, nyakkendőt nem visel, öve hosszan (és félreérthetően) lóg, virágos inge lazán kigombolva – és slicce is. Nyakkendőt egyszer tesz, mondván „üzemérdek a közérzet”, amikor bejelenti, hogy ’gusztus huszadikán’ berkapörkölt is lesz. Zsebéből elővett „írószerszáma” talán nem csak róla, hanem a rendszerről is képet adhat: az elkopott kis ceruza számottevő forráshiányról tanúskodhat.
Az igazgató irodáját kénytelen megosztani a Megyei Parancsnokságról kihelyezett állandó tűzfelügyelővel. Az őrvezető tűzoltó egyenruhát visel, de hanyagul begombolva, fején a sapka félrecsapva.
Az irodaépületben a vezető mellett egyetlen nő kapott helyet: az „irodista” Ibolya. Ajtaján a tábla: ADMINISZTRÁCIÓS KÖZPONT. A titkárnő irodájában hatalmas a káosz, iratok lógnak és hevernek mindenütt, a padlótól a plafonig. A mennyisége fontosságot sugall, „terjedelme” pedig fejetlenséget. Az irodista titkárnő öltözete nagymértékben különbözik a fizikai munkásnőkétől. Ő divatos, testhezálló ruhát, magas sarkú cipőt visel. Ezzel szemben a gyári munkások, egyszerű szabású, jellegtelen köpenyt, „otthonkát”, fejkendőt és papucsot hordanak. Ezek bár hasonlóak, nem egyenruhák, egy-egy csipke, hímzés, ujjnélküli fazon próbálja szépíteni, csinosítani.
A munkásnők legtöbbet a szegelőcsarnokban tartózkodnak, ami egy gyári hodály betonelemekből, neoncsövekkel, stócokban álló, düledező ládahegyekkel. A falakat itt-ott plakátok „díszítik”. Ez egy egyterű épület, a munkafolyamatok egymás mellett zajlanak: megfásult gyári munkások összeszögelik, majd a másik sarokban szétszedik az elkészült „ladákat”. Csupán értelmetlen polcra termelés folyik.
A fizikai környezeten és öltözeten túl a megfigyelhető elemek közé tartozik a nyelvhasználat és az érzelmek kezelése. A szervezet beszédstílusa meglehetősen bizarr, szlenghez hasonló: a kontextusból kiragadott korabeli hivatalos nyelv frázisai erősen torzítottak. A gyakran félbehagyott mondatok, alanyok, állítmányok, ragok, névelők hiánya tökéletesen mutatja a korabeli állami kommunikáció fontoskodását, nehezen érthetőségét, követhetetlenségét („Tes?”, „Jó reg!”). Erre csak ráerősítenek a gyakori kétértelmű mondatok is (például „félre informáltam” – nem egyértelmű, hogy időpontról vagy félrevezetésről van szó).
Ebben a hivatalos közegben a magánéletnek, érzelmeknek nincs helye:
Falkay Elv: Novákné! Mit csinált ívével? Tehén szájából.
Novákné: Az uram, átfutotta…
Falkay Elv: Megverte - jó! De ezzel mi történt?!
Novákné: Belegyűrte gatyájában.
Falkay Elv: Mi’ csi’?
Novákné: Kiabált. „Ezt nektek!” És begyűrte.
Falkay Elv: Hátra vagy előre?
Novákné: Dulakodtunk, visszakézből…
Falkay Elv: Ez privátum, mellőze!
Novákné: Hirtelen haragú.
Falkay Elv: Ez hivatalos ív! Megjárja a Novák!
A retorzió szembe megy a pszichológiai biztonsággal, hisz ennek az a hit az alapja, hogy nem fognak megbüntetni vagy megalázni bennünket, ha elmondjuk véleményünket, ötleteinket, aggodalmainkat, ha feltesszük kérdéseinket vagy ha hibázunk. Tehát nem jár kockázattal, ha önmagunkat adjuk. A „ladagyár” pszichológia biztonságát elég szemléletesen mutatja be a következő párbeszéd:
Falkay Elv: Hajdúné, nincs töltve! Se x, se kereszt, se dőlt betű! Egy perc múlva vissza, addig…
Hajdúné: Ne jöjjön! Nem töltöm!
Falkay Elv: Országos mérés ez! Itt az ív! Adok írószert.
Hajdúné: Főnök, mi történik, ha valaki azt mondaná: szarok a szociolistára?
Falkay Elv: Üzemi bizottság, fegyelmi, kirúgás!
Hajdúné: És ha csak gondolná?
Falkay Elv: A szarást? Ha nincs mondva, retorzió nincs se.
Hajdúné: Na, akkor gondolva van!
Itt bukik ki igazából a kultúra esszenciája, hisz a vallott értékkel szembe kerül az az alapfeltételezés, hogy végül is mégis csak hangot lehet adni a véleménynek egy kérdés formájában. Gondolni lehet, mondani nem.
A pszichológiai biztonság hiánya még ma is megfigyelhető az idősebb korosztálynál Magyarországon. Ami nem csoda, hisz mindenütt voltak besúgók, nehezen bíztak meg a kollégáikban az emberek, sosem tudhatták épp ki riportol róluk. Erre is akad itt példa: „Itt még nem vetett lobot hanyat csikk. Itt vannak nekem önkéntesek: pont figyelik ki dohányzik nem helyen!”
A szertartások, rituálék, viselkedési szabályszerűségek is megfigyelhető elemek, és a szervezet kultúrájáról mesélnek. A bohózat ezt is remekül szemlélteti. Nincs olyan, aki látta volna a filmet, és ne emlékezne rá. Szertartásos és ismétlődő, jellegzetes mozdulatsorral. Ez pedig nem más, mint a felejthetetlen kefírrázás. A Falkay Elv minden reggel kefírt rendel Ibikétől, amit munka közben gondos felrázás után fogyaszt el - szigorúan rázva, nem keverve. (Ennek köszönhetően a kefir rázogatása újabb jelentéstartalommal gazdagodott.)
A kefír mellett a reggeli kávé rituálé említhető. A kávé megjelenik, mint a béke szimbóluma a Bozodi Elvvel történt vita után: „Én jó vezető, igyunk kávét! Halló, megyei közp? Kérem, kapcsolja a 23 32 23 32 3-ast, extra sürgős! Itt a 23 3-as. Ibike, kávémat kérem! Plusz egyet!”
A megfigyelhető tárgyi elemekre erősen hat a kor szelleme, ideológiája – leginkább az összképre hat, de a részletekben megbúvik a valódi szervezetre vonatkozó kultúra. Míg az előbbi fegyelmezett és rendezett, az utóbbi hanyag és rendezetlen. A látszat fenntartásért folytatott küzdelemben csetlenek-botlanak a szereplők, épp úgy, mint esetlen, szögletes mozgásuk is imitálja. (A színészek fordítva játszották el a jeleneteket, amiket a kész filmbe visszafordítva vágtak be.) A film attól igazán vicces, hogy a vallott értékek szembe kerülnek az alapvető feltételezésekkel és részben a megfigyelhető elemekkel.
A kollektívát több csoportra is lehet bontani, ezekben külön-külön is megfigyelhető dinamika. Egyrészt a vezetőség férfiakból áll, a munkások pedig nőkből. A titkárnő, Ibike van a metszettben, igazából egyik csoport sem fogadja be.
A vezetőség férfitagjai hierarchiában állnak egymással (az elnők, az igazgató, a tűzvédelmi felügyelő). Falkay Elv és Bozodi Elv kapcsolatában megfigyelhető dinamika. Személyiségük meglehetősen eltérő, Falkay egykedvű és lassú, Bozodi pedig élénk és vidám. Ha belbini szerepeket választanék nekik, Bozodi lenne az ötletgyártó és a forrásfeltáró, Falkay pedig az elnök és vállalatépítő. Hiszen Bozodi kreatív, lelkes, ő találta ki az egész videó rendszert, a táncmulatságot és ő hozta össze az első üzletet is Piros Palkóval, a paprika báróval. Falkay konzervatív, kiszámítható, kötelességtudó és többnyire nyugodt (Belbin, 1981).
Falkay igencsak kétkedve fogadta Bozodi Elv érkezését, a tűzvédelmi felügyelő kihelyezését („Gubbasztani? Ez van a tervben?”). Az első reggeli összekiabálás és békekávé után („Én jó vezető! Igyunk kávét!”) gyorsan rendeződik a viszonyuk, főleg miután Bozodi felveti a videólánc ötletét. Ám a rivalizálás valamelyest megmarad, jól ábrázolja ezt, amikor az ünnepség bejelentőn Bozodi Falkay mellé akar ugrani a ládára, de az nem engedi. Így beéri egy kisebb sámlival is, jelképesen, hogy mégsem egy szinten van a dolgozó nőkkel.
A dolgozó nők csoportja eleinte elég egységesnek tűnik, jól összeforrott társaság. Tuckman (1965) csoportfejlődési fázisaiban a negyedik szinten, a működés szintjén állnak, ahol már megvan a csoport sajátos normarendszere, így alkalmas a helyzet a csoportos feladatvégzésre. Ebben a fázisban már nem fognak az alapszabályokon vitázni a tagok, nem harcolnak a vezetői pozícióért.
A csoportban akkor történik változás, amikor a „gusztus huszadikai” ünnepségre készülve felfedezik a „koma” mögötti rejtett kamerát. Hajdúné irányításával az ünnepség alatt túszul ejtik Falkayt és Bozodit, megkötözik őket a női öltözőben. Az gyár elnökétől egymilliót követelnek a termelési nyereségből. Itt érik el az ultimátum szintet Glasl (1982) konfliktus modelljében, hisz drasztikus következményekkel fenyegetőznek, nevezetesen sztrájkkal. Erre persze a másik fél, az elnök, szankciókkal fenyegetőzik („Aki nem megy haza, az kirúgva!”) Sztrájkőrséget alakítanak, amit félnaponta váltanak.
A csoport vezetőjeként Hajdúné tárgyal a váltságdíjról a párttitkárral: „Követelésük tisztességtelen haszon, maguk nem termelt értékért követelnek. Saját testük nem áru. Szocializmusban szép idom: csak elvi haszon. Nem jár érte se nettó, se bruttó. Értsék, vis major van, elnökünk fizet, egyenlő maguk prostikká avanzsálnak. Munkás testük leszen áru. Csak erkölcsi kár érte Önöket.”
Miután az alku nem jön össze, a sztrájkőrség tagjai egyre kiábrándultabbak: „szabad szombaton sztrájkolunk”, „már itt kéne lennie a váltásnak”. Hiába bíztatja őket a vezetőjük, Hajdúné („Ki kell tartani! Ne gyengüljetek! Elnök tejel, vaj van fején!”), a csoport tagjai egytől egyik hazamennek. „Hát, köpök rátok! Valakinek végig kell csinálni!”
Tehát az eredeti jól működő csoportból, egy újabb kisebb csoport alakult, és ilyenkor újraindulnak a tuckmani csoportfejlődési fázisok. Ennek első állomása az alakulás, amikor is mindenki ismerkedik az új helyzettel, egyetértés van, a második a viharzás, amikor előjönnek a nézeteltérések. A sztrájkőrség a viharzás fázisában bomlott fel (és már nem jutott el a normaalakulás és működés fázisába).
Bár a film egy kitaláció, mégis annyira valósághű elemekből épül fel, hogy felismerhetőek benne a csoportdinamikai folyamatok és a szervezeti kultúra szintjei. Az Egészséges erotika a kelet-európai groteszk nemes hagyományait folytatja. Torz tükröt tart a valóság elé, kineveti és kritizálja a fennálló hatalmi viszonyokat. Tímár Péter minden rendelkezésre álló filmnyelvi eszközzel karikíroz és elrajzol. A végeredmény a nyolcvanas évek egyik legjobb vígjátéka, örök közönség kedvenc és szeretett kultuszdarab, melynek számos szófordulata és poénja átment a közbeszédbe.
Felhasznált irodalom:
Belbin, M. (1981). Management Teams, Why They Succeed or Fail. London: Heinemann. Cameron, K.S., Quinn, R.E. (1999).Diagnosing and changing organizational culture: Based on the copeting values framework. San Fransisco: Addison Wesley
Filmarchiv (2020). https://filmarchiv.hu/hu/alapfilmek/film/egeszseges-erotika
Glasl F. (1982). The Process of Conflict Escalation and Roles of Third Parties. In: Bomers G.B.J., Peterson R.B. (eds) Conflict Management and Industrial Relations. Springer, Dordrecht.
Hofstede, G. (1993). Cultural Constraints in Management Theories. Academy of Management Executive, 7, 81-94.
Schein, E.H. (2004). Organizational Culture and Leadership. 3rd Edition, Jossey-Bass, San Francisco.
Tuckman, B. W. (1965). Development sequence in small groups. Psychological Bulletin, 63(6), 384-399.
Weber, M. (1947). The Theory of Social and Economic Organization. Translated by A.M. Henderson and Talcott Parsons. London: Collier Macmillan Publishers.
Tel: +36 70 602 9987
Egyéni tanácsadás, művészetterápia, coaching:
留言