Pszichológiai megközelítésből a nyár az ifjúvá, majd szülővé válás évszaka. A nyár ajándéka, hogy magába olvasztó melege által az én és a külvilág közötti határok elmosódnak, így legteljesebben a nyárban élhetjük meg a pillanat, az „itt és most” örömét, az élet esszenciáját és a teljességet: az esőcseppeket, a felvillanó napfényt, az illatokat, a szellő és egy kéz simogatását. A nyár lehetőséget nyújt arra is, hogy a belső és a külső világ „egybenyíljon”, egységet alkosson, ha pillanatokra is. Ez egyben új energiákkal való feltöltődési lehetőség is a személyiség számára.
A nyár azoknak jelenthet problémát, akik nehezen tudnak „kinyílni”, szociális térben gátlásosak, szoronganak az elengedettségtől, a felnőtté válástól és a felelősségtől, önmaguk vállalásától. Ilyenek például a szociális fóbiával küzdők, a depresszív alkatúak, a kapcsolataikban sérült kényszerbetegek. Utóbbiak - kérdőíves felmérés alapján - a nyártól azért is szoronganak, mivel a hideggel ellentétben nem tudják kontrollálni.
A nyár kritikus azok számára is, akik az ellenkező érzelmi-hangulati állapotra, a felhangoltságra, mániára hajlamosak, énhatáraik labilisak, vagy akik nem tudják kontrollálni viselkedésüket. De azoknak is, akik túl gyorsan feltárulkoznak, illetve „kinyílnak”, ami azért jelenthet veszélyt, mert a „gyors felnőtté válás” esetén kimaradhatnak az életükből olyan fejlődési szakaszok, amelyekben meg nem élt lehetőségek rejlenek. Így elmaradhat a személyiség kiteljesedése.
A módszer nyári tematikája és alkotófolyamata segíti az érzelmek, hangulatok szabályozását (különösen a serdülő, illetve átmeneti életszakaszban), a felnőtt én és a nemi identitás vállalását (a kora illetve ifjúkorban), valamint a szülőszerepre való felkészülést, illetve annak kiteljesedését - attól függően, hogy milyen életkorú csoportokkal dolgozunk.
Minden évszaknál szembe kerülhetünk a halál és újjászületés misztériumával. A legerőteljesebben az ősz és a tavasz, a két átmenetinek nevezett, legváltozékonyabb, legmozgalmasabb évszak az, ahol ez a legjobban megragadható. Tehát az évkör szimbólumvilága azt is üzeni számunkra, hogy minden évszakban el lehetne (kellene) engednünk magunkban egy már megvalósított, megérett, vagy éppenséggel kudarcra ítélt életeseményt, történést, s vele együtt sokszor egy beállítódást, attitűdöt, talán részidentitást is (azt, akik ezt megelőzően voltunk), hogy tovább tudjunk lépni. Így válhat az elmúlás a megújulás szimbólumává, és a korábbi létformát egy új, magasabb minőségű válthatja fel. Ebben a megközelítésben az egy-egy évszakon belül jelentkező betegséget felfoghatjuk beavatási próbaként: egy korábbi létformának meg kell halnia, hogy egy újba, az egészségesbe újjá lehessen születni. Ez testi-lelki szenvedéssel is jár.
A nyári hónapok meghatározó tematikája a módszeren belül a négy elem és a négy pszichés funkciónak alkotásban való megjelenítése, mivel ahogy Samuel Thomson írja: „Az egészség a négy elemnek a megfelelő elosztásán és egyensúlyán múlik, a betegség ezeknek a működési zavara.” Stephen Arroyo szavaival élve: „a háttérbe szoruló elemek jelzik, hogy melyek azok a tevékenységi tartományok, amelyekkel nem vagyunk tudatos szintű érintkezésben. Ezzel tulajdonképpen útmutatást kapunk ahhoz, hogy mely hozzáhangolódásainkat kell célirányosan fejlesztenünk, hogy a teljes és kerek élethez szükséges minimális jártasságot megszerezzük magunknak a tapasztalásnak azokban a tartományaiban is”. A nyári hónapok lelki üzenetének az alkotás folyamatában történő átélése lehetőséget ad ahhoz, hogy viszszatérjünk az embert és az univerzumot is felépítő négy elemhez, s megpróbáljuk őket magunkban újra felfedezni.
„Egy közös áramlás van, egy közös lélegzés, minden dolog szimpátiába olvad össze." (Hippokratész)
Forrás: Dr Antalfai Márta – Alkotás és kibontakozás (2016)
A tél jelentősége lelki életünkben Ha tetszett, és szeretnél még többet olvasni a témáról, akkor
csatlakozz az Art Therapy facebook oldalamhoz!
Tel: +36 70 602 9987
Egyéni tanácsadás, művészetterápia, coaching:
Comments