Háború, koronavírus, választások... épp ezeknek vagyunk a közepén, amely mindegyike komoly hatással lehet az életünkre. A híreket bújjuk, információ után kutatunk, és eközben talán nem is sejtjük, hogy mennyit torzul a valóságról alkotott képünk.
Az álhír fogalma nem újdonság. Olyan történetre utal, amely nem, vagy nem teljesen igaz, mely lehet véletlen vagy szándékos félretájékoztatás. De, ami most még problémásabb, mint valaha, az a bősége, illetve az a tény, hogy az emberek folyamatosan bedőlnek nekik.
1. Megerősítő torzítás
A megerősítő torzítás egy olyan elfogultság, amely arra utal, hogy előnyben részesítjük azokat az információkat, amelyek megerősítik meglévő meggyőződésünket, hiedelmeinket. Anélkül, hogy figyelembe vennénk a gondolkodásunk efféle elfogultságát, nagyobb valószínűséggel dőlünk be az álhíreknek, amennyiben egyetértünk az elhangzottakkal. De ez fordítva is működik; valójában a megerősítő elfogultság ellenkező hatást, fokozott szkepticizmust eredményez azokkal az álhírekkel kapcsolatban, amelyek nem a véleményünket tükrözik. Igen, jó, hogy a megerősítő torzítás bizonyos összefüggésekben segíthet elűzni az álhíreket; de végső soron ez az elfogultság a kritikai gondolkodás hiányát jelzi.
2. A hitelesség értékelésének a hiánya
Azért foglalkozunk a hírekkel, hogy tájékozódjunk, általában amiatt, mert nem voltunk ott, hogy első kézből lássuk az eseményeket. Emiatt meg kell bíznunk a forrás hitelességében, hogy az általuk közölt információk valóban igazak. De ezt vakon nem tehetjük, először értékelnünk kell. Az ilyen értékelés magában foglalja a cikkben való mélyebbre ásást és az állítások forrásának felmérését, bizonyítékok keresését (nem pedig véleményt, anekdotikus alátámasztást vagy közhiedelmet), más hírcsatornákban való replikáció keresését, valamint a szerző, kiadó és/vagy weboldal hitelességének felmérését. A kritikai gondolkodást csak azokra a kérdésekre érdemes alkalmazni, amelyek érdekelnek vagy fontosak számunkra (hiszen például lehetnek negatív hatásai a döntési fáradtságnak és a kognitív terhelésnek). Ha az ország politikája vagy a gyermekek egészségügye nem fontos az egyén számára, valószínűleg nem fog időt és erőfeszítést áldozni annak értékelésére; ez viszont fogékonyabbá, befogadóbbá teszi őt az ilyen témákkal kapcsolatos álhírekre.
3. Figyelem és türelmetlenség
Másrészt tegyük fel, hogy a kérdéses téma fontos számunkra, és rendelkezünk a hitelesség értékelésének készségével – de még mindig fogékonyak lehetünk az információfeldolgozás modern irányzataira, nem is beszélve az ebben a cikkben bemutatott egyéb pszichológiai tényezőkről. Vagyis a mai világban vitatható, hogy információtöbblettel rendelkezünk, mint Dwyer állítja. Nem olvasunk el mindent a közösségi média hírfolyamunkban. A számunkra lényegtelen vagy érdektelen cikkek felett egyszerűen átgörgetünk; nem figyelünk rájuk. Néha alig olvassuk el a címeket. Ha mégis, akkor meglehet, hogy csupán ennyit. Gyorsan akarunk információkat. Ezzel nem azt mondom, hogy az információhoz való gyors, hatékony hozzáférés rossz dolog; itt nem a deklinizmusról van szó. Míg régen várni kellett egy adott esemény híreire, addig ma már csak néhány betűt kell beírnunk a telefonunkba, és sokféle forrásból ott van, amit akarunk. De ezzel együtt ott vannak olyan ismeretlen forrásokból származó információk is, amelyeket nem feltétlenül kerestünk meg.
Továbbá fel kell tennünk magunknak a kérdést: Valóban odafigyelünk arra, amit mondanak, vagy csak gyors választ keresünk? Mennyire mély az értékelésünk? Vajon elég türelmesek vagyunk ahhoz, hogy belemélyedjünk? Egyáltalán értékeljük, vagy csak átfutjuk, mielőtt továbblépnénk a következő cikkre? És itt felmerül a kérdés: a tudás arról szól, hogy bőséges információval rendelkezünk, vagy arról, hogy tudjuk-e, mit kezdjünk vele? A mai információáradatban a figyelmünkért folyik a harc. Míg a hírfolyamunkat folyamatosan görgetjük, az újságírók arra törekednek, hogy elolvassuk a cikküket, emiatt úgy fogják feltüntetni, mintha az érdekes lenne: szenzációhajhász nyelvezetet használnak. Ami gyakran félrevezető, főleg, ha csak a címeket olvassuk el. 4. Kognitív lustaság
Amint azt Kahneman is kifejtette a Gyors és lassú gondolkodás című könyvében, az emberek kognitívan lusták. Agyunk úgy fejlődött, hogy energiát takarítson meg a „fontosabb" feladatokhoz; és ezért nem nagyon szeret energiát fecsérelni, amikor intuitívan is elég jó döntés születhet. Valóban olyan fontos a mindennapi életünkben a véletlenszerű hírekbe vetett hitünk? Nos, lehet; de gyakrabban valószínűleg nem – így azonban nem végzünk értékelést és reflektív ítéletalkotást. Ehelyett az információfeldolgozás egyszerűsített módszerét alkalmazzuk – és olyan következtetést vonunk le, amelyek nem feltétlenül pontosak és elhisszük az álhíreket.
5. Célzott érzelmek
A kritikai gondolkodás egyik legnagyobb akadálya az érzelem, mert egyszerűen irracionálissá teheti a gondolkodást. Amikor az emberek érzelmeikkel gondolkodnak, zsigerszintű intuitív érvelés alapján mérlegelnek, táplálva ezt aktuális érzelmekkel, illetve ezekkel az érzésekkel kapcsolatos múltbeli tapasztalataikkal – mely a reflektív, kritikai gondolkodás ellentéte. Az álhírek, akárcsak a propaganda, érzelmeket, például félelmet és haragot válthatnak ki, kelthetnek az olvasóban vagy hallgatóban. Ha érzelmes vagy, nem gondolkodsz racionálisan és hajlamosabb lehetsz az álhírekre.
6. Ismétlés: az illuzórikus igazság-effektus
Az illuzórikus igazság-effektus arra a jelenségre utal, hogy minél többet vagyunk kitéve bizonyos információknak, annál valószínűbb, hogy elhisszük ezt az információt – pláne, ha nincs mellette ellenérv. Még ha az ismételt expozíció után meggyőző bizonyítékot is kapunk arra, hogy ez az információ valóban téves és elfogadjuk a cáfoló bizonyítékokat, a félretájékoztatás továbbra is emlékezetes marad, és implicit módon befolyásolhatja gondolkodásunk a kapcsolódó témákban. Ennek fényében különösen érzékenyek vagyunk az álhírekre, tekintettel a „visszhangkamráinkra”, amelyeket magunknak teremtünk a közösségi médiában, hiszen miután feldolgoztunk egy információt, akár igaz volt, akár nem, már meglehetősen nehéz annak az információnak a befolyását eltávolítani.
7. Társadalmi nyomás
Ez az ok, a többi, korábban említett okokra is hatással van. Az emberek tudatában vannak a társadalmi befolyás és hasonlóképpen a társadalmi nyomás fontosságának. Ha belegondolunk, ennek a nyomásnak a mechanizmusai meglehetősen leegyszerűsítettek a közösségi médián belüli működésben: ha olyasmit mondasz, ami valakinek nem tetszik, megszakíthatják a barátságot; ha ez a valami nagyon nem tetszik nekik, akkor jelenthetnek; minél több a barátod, a követőd, a megtekintéseid száma, annál nagyobb a befolyásod és az „értéked”.
A való életben, a közösségi médián kívül ez árnyaltabban működik – mégsem mondhatjuk, hogy nincs ránk hatással, hisz például olyanokkal barátkozunk, akiknek hasonló a véleményük. Így a valóságnak egy szegmensét ismerjük csak meg, azt ismételgetjük és ezáltal még inkább torzul a valóságról kialakult képünk. Hiába a perspektívák sokszínűsége, a társadalmi nyomás polarizálja a gondolkodást – mi kontra ők –, és mindenki azt gondolja, hogy neki van igaza. Egy polarizált arénában pedig a többség vagy a kisebbség része leszel. Ha ez utóbbi, akkor a többség rákényszeríthet, hogy implicit vagy explicit módon, megváltoztasd az álláspontod.
De attól, hogy a többség hisz valamiben, még nem lesz igaz. Nos, „mindenkinek megvan a maga igazsága”. Nem, ez sem helyes – ez szubjektivitás. Amikor az a feladatunk, hogy elválasszuk a tényeket az álhírektől, csak az objektivitás adhat megfelelő választ. Tehát emiatt fontos, hogy tudatában legyünk a társadalmi, a politikai légkörnek, annak, hogy mit képvisel a többség, hisz az ezekkel kapcsolatos nyomás valószínűleg hatással lesz a számunkra felkínált információkra, valamint az annak igazságába vagy hamisságába vetett hitünkre.
+ 1 A tudósítók torzításai
A híreket emberek készítik. Még a legnagyobb objektivitásra törekedve is hatással vannak rájuk is a fentebb említett, torzító pszichológiai tényezők. Nekik is van egy hiedelemviláguk, ezért megeshet, hogy azokat a dolgokat veszik észre (akár tudattalanul is), ami szinkronban van a meggyőződéseikkel. Tehát, nem akaratlagosan, de az „objektív” tudósítást az ő szubjektív szemüvegükön keresztül szemléljük. Emiatt is érdemes, ugyanazt a tényt, eseményt különböző hírcsatornákon keresztül megismerni.
Dwyer, C.P. (2017). Critical thinking: Conceptual perspectives and practical guidelines. Cambridge, UK: Cambridge University Press.
Kahneman, D. (2011). Thinking fast and slow. Penguin: Great Britain.
Tel: +36 70 602 9987
Egyéni tanácsadás, művészetterápia, coaching:
Comments